RETRO RÁDIÓ

Mi történt? Elárasztották a hajléktalanok a budapesti parkokat, kiszorultak a pihenni vágyók – hihetetlen fotók a városból





Egyre több olvasónk jelezte: feltűnően sok hajléktalan árasztotta el a főváros tereit az utóbbi napokban. Tettünk egy sétát, és hihetetlen állapotokat találtunk: fotósunk egyetlen délelőtt készítette az itt látható döbbenetes képeket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.22.
megdöbbentő

Tereink, aluljáróink látképéhez mára hozzátartoznak a részegek, a drogosok, a harsány csövescsapatok. A budapestiek hol a zaklatások miatt bosszankodva, hol pedig együttérzéssel vegyes szomorúsággal nézik a parkokat mostanra teljesen kisajátító hajléktalanokat. A város romantikus parkjai egyre kevésbé vonzzák a családokat, a szerelmespárokat, az árnyas fák alá beköltözött a mocsok és a kilátástalan nyomorúság. Az egykor pihenésre és közösségi célokra kialakított parkokon a budapestiek többsége igyekszik minél gyorsabban áthaladni, eszükbe sem jut megpihenni az esetleg még szabadon hagyott padokon. A tereket elfoglaló hajléktalanokat láthatóan senki nem terelgeti az átmeneti szállások felé, a fővárosi vezetés pedig úgy viselkedik, mintha egyenesen bátorítaná a közterületen való élést, amit egyébként jogszabály tilt. A képeket fotósunk egyetlen délelőtt alatt készítette Budapest közterein.

II. János Pál pápa tér – Fotó: Metropol/MG
Nehru part – Fotó: Metropol/MG
Rákóczi út a Blaha Lujza térnél– Fotó: Metropol/MG
Haller park – Fotó: Metropol/MG
II. János Pál pápa tér – Fotó: Metropol/MG
Boráros tér, a Petőfi híd alatti gördeszkapálya – Fotó: Metropol/MG

Tarlós javított a helyzeten

Budapesten Tarlós István vezetése alatt már voltak kísérletek a közterületen való életvitelszerű tartózkodás szabályozására, mivel rengeteg lakossági bejelentés érkezett a játszótereken élő, dolgukat a bokorban végző hajléktalanok, és az az aluljárókban tömegével, mocskos matracokon alkalmi szállást kialakító, gyakran saját vizeletükben fekvő emberek miatt. Ezért a Fővárosi Közgyűlés 2011. áprilisában szabálysértésnek minősítette a „köztér életvitelszerű lakhatás céljára történő használatát”, de ezt formai okokra hivatkozva akkor az Alkotmánybíróságon sikerült meghiúsítani. Az Országgyűlés 2013-ban megszavazta, hogy a „Törvény vagy helyi önkormányzat rendelete a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében, a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítheti az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást”. Ugyanakkor célul tűzte ki a hajléktalanok ellátását is. 2018-ban az Országgyűlés újra döntött arról, hogy a hajléktalanokat az utcáról a szállók felé terelje. Tovább szigorították a szabálysértési szankciókat, valamint 9 milliárd forintot különítettek el hajléktalanellátásra. Megállapították, hogy országszerte összesen 9800 éjszakai szálláshelyet tudnak biztosítani, ami mellé további 1600 nyitható meg pluszban, illetve hogy 7600 nappali melegedőt vehetnek igénybe az arra rászorulók. Ezen felül 300 millióval segítették a segélyezésben dolgozó állami és karitatív szervezeteket.

Karácsonyék alatt ismét felszínre került a hajléktalanprobléma

A különösen nagy hidegek alatt pedig már többször is bebizonyosodott, hogy a hajléktalanszállókon elég a férőhely a rászorulóknak. De az is kiderült: a hajléktalanokat nem az segíti, aki amellett érvel, hogy az utcán éljenek. Karácsony Gergely főpolgármestersége azonban ismét a felszínre hozta a problémát, hiszen a köztereken újra senkitől sem zavartatva élhetnek éjjel-nappal a hajléktalanok – viselkedésükkel, életvitelükkel gyakorta zaklatva a helyi lakosokat. Ráadásul mindez a bűnözés melegágya is: a Bors információi szerint jelenleg legalább négy budapesti koldusmaffia működik, amik a kéregetők nagy részét tömörítik.

Józsefvárosban visszatért a hírhedt „Nyócker”

Budapesten Józsefvárosban a legborzasztóbb a helyzet, ahol lapunknak a helyiek korábban már többször számoltak be kétségbeesve, hogy a Kocsis Máté polgármestersége alatt tapasztalt javulás után a kerület megint kezd a régi, hírhedt „Nyóckerre” hasonlítani. Gyomorforgató köztéri állapotokról számoltak be Teleki tér és a Blaha Lujza tér környékéről, valamint az Auróra utca vonzáskörzetéből, ahol az utcát elálló csövesek, az elviselhetetlen bűz, a hangoskodó fiatalok és a hozzájuk kapcsolódó utcai vizelés mostanra általános jelenség lett. Pikó András Józsefvárosában a közterületeket folyamatosan bepiszkító drogosok és hajléktalanok egyre nagyobb problémát jelentenek, az pedig nyílt titok, melyik kapualjban milyen drogot lehet éppen kapni.

Blaha Lujza tér, olvasói fotók: részegek és narkósok sziesztáznak

Olvasónk küldte be az alábbi képeket közvetlenül a Blaha Lujza tér lezárása előtt. Az aluljáróban közlekedőknek láthatóan tudatmódosító szerek hatása alatt álló hajléktalanokat kell kerülgetniük.

Fotó: Olvasói fotó
Fotó: Olvasói fotó

A megrendítő felvételekből egy videót is készítettünk





Ezeket olvastad már?
Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Többszáz milliót fizettek a Titanic ajtajáért

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Féktelen düh: Magyar Péter nem tudta elviselni Varga Judit sikereit

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Fontos hírt közölt a KSH a magyar bérekkel kapcsolatban

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Most érkezett: nyerges vontatóval ütközött egy furgon az M1-esen, rohantak a tűzoltók

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás