RETRO RÁDIÓ

Párkeresésnek indult, tévútra tért! Gyermekpornót töltött le az internetről a hatvani férfi





A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki több ezer gyermekpornográf felvételt tárolt számítógépén és ezekből néhányat másokkal is megosztott.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.05.
Bűncselekmény

Szalóki Zoltán Heves megyei főügyész közleményében azt írta: a vádirat szerint a Hatvan közelében, egy kistelepülésen élő, szakmunkás végzettségű férfi 2018 nyarától két éven át 3357 olyan pornográf fényképeket és videót töltött le az internetről és tárolt otthonában, amelyek 18. életévüket be nem töltött fiatalokról készültek.

(Fotó: Shutterstock)

A vallomása alapján kezdetben a világhálón csupán párkereséssel próbálkozó vádlott ismerkedés közben olyan online felületeket talált, ahol más felhasználóktól megszerezhette a tiltott felvételeket, illetve az ezekre mutató linkeket, melyek közül néhány fotót az interneten maga is megosztott.

Ezért őt a Hatvani Járási Ügyészség 18. életévét be nem töltött személyekről készült pornográf felvétel tartásával, illetve hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja – jelezte a főügyész.

A büntetlen előéletű, 35 éves férfira a vádhatóság főbüntetésül próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolta. Emellett az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat végleges hatállyal tiltsák el minden, a fiatalkorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával, vagy gyógykezelésével összefüggő tevékenység gyakorlásától.





Ezeket olvastad már?
Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás