RETRO RÁDIÓ

Félelmetesen nagy aszteroida közelít a Föld felé





A következő hetekben monumentális nagyságú aszteroidák fognak elhaladni a Föld mellett, az egyik darab mérete megközelíti az Empire State Building méretét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.18.
csillagászat

A NASA több mint 27 000 különböző objektumot követ nyomon, amelyek megközelíthetik a Földet, némelyikük mérete meghaladja az 1 kilométert. A NASA Földközeli Objektumokat Vizsgáló Központjának adatai szerint néhány már a bolygó közelébe repült és tovább is haladt, majd az elkövetkező napokban továbbiak követik őket – szúrta ki az Origo a ABC News hírét.

Pénteken a 2021 SM3 aszteroida, amelynek átmérője akár 525 láb is lehet – nagyobb, mint az egyiptomi gízai nagy piramis mérete – mintegy 3,5 millió mérföldre (kb. 5 millió 600 ezer km) haladt el a földtől. Fotó: Shutterstock Információk szerint november 13-án megközelíti a Földet a 2004 UE is, amely majdnem akkora, mint az Empire State Building. A 2004 UE négymillió kilométerre halad majd el a bolygó mellett. A meghatározása szerint a Föld-közeli objektumok „üstökösök és aszteroidák, amelyeket a közeli bolygók gravitációs vonzása olyan pályára kényszerített, amely lehetővé teszi számukra, hogy a Föld szomszédságába kerüljenek”. Az aszteroidák viszonylag közel haladnak el ugyan a Föld mellett, de félelemre nincs ok, a szakértők szerint még mindig nagy távolságban vannak.

Csillagászati értelemben ezek az objektumok közel jönnek a Földhöz

Paul Chodas, a NASA CNEOS (Földközeli Objektumkutatások Központja) kisbolygófigyelő központ vezetője az ABC Newsnak elmondta, hogy emberi mértékkel mérve több millió kilométerre vannak, és az aszteroidák nem is kerülhetnek közelebb a bolygónkhoz.





Ezeket olvastad már?
Rosszul lett a kocsiban, a zajvédő falnak csapódott – Sokáig senki sem állt meg segíteni a felborult autósnak Székesfehérváron

Rosszul lett a kocsiban, a zajvédő falnak csapódott – Sokáig senki sem állt meg segíteni a felborult autósnak Székesfehérváron

Mi az igazság, tényleg öngyilkosok lehetünk ezektől a gyógyszerektől?

Mi az igazság, tényleg öngyilkosok lehetünk ezektől a gyógyszerektől?

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás