RETRO RÁDIÓ

Elképesztő történet: a bárányok nem hallgattak





Szökött juhok rohamoztak meg egy városházát Törökországban, még a biztonsági őröket is megpróbálták felöklelni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.21.
állati terror

Gazdájuk kétségbeesetten kereste elveszett jószágait, de arra nem számított, hogy állatai éppen terrortámadást próbálnak végrehajtani a városházán. Persze, ez némileg túlzás, az azonban bizonyos, hogy egy kos vezetésével három bárány és egy hozzájuk csatlakozott lógó fülű barna kecske némi pánikot keltett a dolgozók körében. Főképp a kos volt indulatos, és nem hagyta egykönnyen leszerelni magát - írja a Metro.

A polgármester, Rasim Ari egyáltalán nem haragudott az állat tulajdonosára, sem a támadókra, amiknek karámjának ajtaját a szél lökte ki, és így sikerült városi túrára indulniuk. A mókás eseményt a városvezető még a Twitteren is megosztotta, mivel a térfigyelő kamerák pontosan rögzítették a bűnbanda ténykedését. Sőt, még fényképeket is közölt oldalán, amin többek közt az is jól látható, hogy az ismeretlen környezettől megkergült kos bárányszelídséggel simogattatja magát vele. A fotók akkor készültek, amikor a szerencsésen hazajuttatott jószágokat a városatya a közös kalandra való tekintettel személyesen is meglátogatta.





Ezeket olvastad már?
Lehúzza a redőnyt az Oscar-díjas filmeket gyártó hollywoodi filmstúdió

Lehúzza a redőnyt az Oscar-díjas filmeket gyártó hollywoodi filmstúdió

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás