RETRO RÁDIÓ

Elképesztő! Telefonja mentette meg a testépítő életét





A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy nem tudott lábra állni, fogalma sem volt, hogyan kérjen segítséget. A telefonján lévő alkalmazás azonban végül megmentette az életét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.17.
alkalmazás szerencsétlenség

Az Amazon Alexandrája mentette meg egy férfi életét, aki lezuhant egy csigalépcsőn és súlyosan megsérült. A testépítéssel foglalkozó 40 éves Dante McNulty olyan szorult helyzetbe került, amit senkinek sem kívánnánk. Egy váratlan pillanatban elvesztette az eszméletét és lezuhant a lépcsőn. A lábai olyan súlyosan megsérültek, hogy elrepedtek a vénái és nem tudott többé felállni.

Egyedül volt a házában, a telefonja pedig messze volt tőle, így szinte esélye sem volt segítséget kérni. Végül Alexa nevű virtuális asszisztensét utasította, hogy tárcsázza egyik barátait. A férfi legnagyobb szerencséjére az eszköz éppen hallótávolságon belül volt, így pillanatok alatt teljesítette az utasítást. „Bénültnak éreztem magam. Azt kiabáltam az Amazon Echo-nak – ami össze van kötve a telefonommal –, hogy hívja fel a barátomat. Hála Istennek, hogy a wifi aznap működött” - árulta el a The Sun oldalának Dante.

Barátjának köszönhetően pedig nemsokára már a mentősök jöttek érte, hogy kórházba szállítsák. Az orvosok hat órán keresztül mesterséges komába helyezték, hogy minél hamarabb lehúzzák a lábának duzzanatát és enyhítsék a fájdalmát.

„Hálásak voltunk, amikor meghallottuk, hogy Danta jól van és hálásak vagyunk, hogy Alexa segíteni tudott neki” - nyilatkozta az esettel kapcsolatban az Amazon szóvívője.





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás