Mindketten a déli, nepáli oldalon, a csúcs közelében haltak meg – közölte csütörtök Mingma Sherpa, a katmandui központú Seven Summit Treks túraszervező ügynökség elnöke.

Tájékoztatása szerint mindkét hegymászó az ügynökség ügyfele volt. A svájci hegymászó, a 41 éves Abdul Waraich felért a 8848 méteres csúcsra, és már a visszaúton támadtak egészségi problémái. Az amerikai hegymászó, az 55 éves Puwei Liu hóvakságban és kimerültségben halt meg a legmagasabb, 4-es táborban anélkül, hogy feljutott volna a csúcsra.

Már két hallottja is van az idei mászószezonnak a Mount Everesten (Fotó: AFP)

Nepál idén rekordszámú, 408 külföldinek adott mászóengedélyt, közülük már több mint százan megmászták a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Az idei csúcshódítók között szerepel Mohamed Hamad Mohamed ál Halifa bahreini herceg, aki az országba érkezésekor kisebb botrányt okozott azzal, hogy a nepáli egészségügyi hatóságok engedélye nélkül 2000 dózis koronavírus elleni vakcinát is magával vitt adományként.

Feljutott „a világ tetejére” a brit Kenton Cool is, aki már 15. alkalommal mászta meg a Csomolungmát. Egy nepáli serpa, Kami Rita pedig megjavította saját világrekordját az Everest 25. meghódításával.

A pandémia miatt Kína idén csak pár tucat hegymászónak, kizárólag alacsony fertőzésveszélyű tartományokból való kínai állampolgároknak engedélyezte a Mount Everest megmászását az északi oldalon, és választóvonal meghúzását jelentette be a talpalatnyi csúcson az esetleges fertőződés megelőzésére.