
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Az előrejelzések szerint a közeljövőben nem számíthatunk pozitív fordulatra, így pedig az életminőségünk is csak romlik.
Emelkedő tengerszint, az egyre szélsőségesebb időjárás, aszályok és éhínség – néhányat már ismerünk az ember által előidézett klímaváltozás szörnyű hatásai közül. Egy új tanulmányban a Koppenhágai Egyetem kutatói azt találták, hogy a század végére az emberek évi 50-58 óra alvást veszíthetnek el a melegebb éjszakák miatt.
Mivel az alvás alapvetően fontos egészségünk és mentális jólétünk szempontjából, a globális felmelegedés következtében fellépő rossz alvás életünk más területeire is negatív hatással van. „Életünk közel egyharmadát alvással töltjük, de ennek ellenére sok országban egyre többen nem alszanak eleget” – mondta el Kelton Minor, a Koppenhágai Egyetem szakértője. Hozzátette, hogy „különböző korcsoportoknál vizsgálták, hogy ha a globális felmelegedés miatt az átlaghőmérséklet 1 fokot emelkedik, akkor mennyivel kevesebbet alszanak az emberek. Ennek alapján a fiatalok vagy a középkorúak harmadannyit alszanak, mint az idősebbek, az alacsonyabb jövedelműek a magas jövedelműeknél, és a nők pedig a férfiaknál alszanak kevesebbet.”
A test maghőmérséklete cirkadián ritmust követ, azaz egy 24 órás ciklus során emelkedik és csökken. Amikor a testhőmérséklet csökken, szervezetünk felkészül az alvásra, míg az alvás közbeni maghőmérséklet-emelkedés segíti az ébredést. Bár az igények egyénenként eltérőek, a szundításhoz az optimális környezeti hőmérséklet 15–22 fok között van. Az ennél hidegebb vagy melegebb hőmérséklet alvászavarokat okozhat, és jellemzően a meleg jelenti a komolyabb problémát.
Az adatok szerint a nagyon meleg éjszakákon – 30 fok – az emberek átlagosan 14 perccel kevesebbet aludtak éjszakánként, és megnőtt annak a valószínűsége, hogy hét óránál kevesebbet pihentek. A szervezetnek legalább hét óra alvásra van szüksége, ami elősegíthető persze a fejlett országokban légkondicionálók alkalmazásával.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.