A 30-as éveiben járó, kétgyermekes brit házaspár tavaly nyáron bérelt fel egy vállalkozót, aki azt ígérte, hogy több mint 5 millió forintnak megfelelő összegért új szobát készít az 1960-as években épült sorházuk nappalijára, mindössze két hét alatt. Ám a kertjükben még most is egy tető nélküli félkész épületrész, házuk előtt pedig egy telepakolt szemetes konténer éktelenkedik. A kivitelezők elérhetetlenek, a vállalkozó azt állítja, hogy a kivitelezők számára is elérhetetlenek, emberei cserbenhagyták.

Ez egy szörnyű élmény volt. Időnket, pénzünket és energiánkat fosztogatta, és hülyének és idegesnek éreztük magunkat. Mindketten nagyon keményen dolgozunk – végig dolgoztunk a járvány alatt. Elvette a pénzünket, tönkretette a kertünket, és egy roncsot hagyott ránk. Tudtuk, hogy az országban fogynak az építőanyagok, ezért nagyon megértőek voltunk” – mondta el a Mirrornak az egyik kárvallott.

A kivitelezési munkák megkezdődtek, azonban állandóan apróbb pénzösszegeket kért a munkálatok folytatására a csaló, pedig az első kifizetést követően nem jelentek meg azonnal a munkások a háznál. Pár napra rá mégis megjelent két férfi, kezükben lapáttal és talicskával, ám ekkor a kiérkező kőműves azt mondta, hogy a bővítést nem mérték megfelelően, a szobának további 1,5 méterrel kell hosszabbnak lennie az eredeti tervekhez képest, amiért persze újabb pénzt kértek és kaptak is a házaspártól a „mesterek”.

Jó munkához idő kell, de ennyi?

A munkások végül további két hét alatt ásták ki és betonozták az alapokat, mert csak legfeljebb napi négy órát dolgoztak – állítja a dühös házaspár.

Csináltak egy kicsit, aztán azt mondták, hogy menniük kell, gyakran az időjárást okolták. Soha nem láttam semmilyen anyagot tárolni őket az ingatlanunkon – mesélte a pórul járt család, akik elmondták, hogy ezután az építők soha többé nem mutatkoztak.

Azóta sem láttak egy petákot sem a visszakért pénzükből, a vállalkozó pedig elérhetetlen számukra. Közben több vállalkozóval is felmérették a munkálatokat, akik egybehangzóan azt állítják, hogy az nem felel meg az építési előírásoknak, és le kell bontani, ami egyébként maximum 5 napos munka lesz.

A károsult család a Facebookon keresztül kért segítséget. Kiderült, még 5 család is hasonló történetekkel állt elő. Ők is bedőltek a teljesen profinak tűnő építési vállalkozónak.

„Nem fizetném ki újra ezt a rengeteg pénzt. Minden vállalkozásnak elegendő pénzzel kell rendelkeznie a számlán ahhoz, hogy anyagokat vásároljon”– összegezte a tanulságokat a kárvallott család.

A borzalmakról, amit a csaló hagyott maga után a család otthonánál, ide kattintva tudsz több képet megnézni.