
Megrázó tragédia: Csupán tíz perccel késték le fiuk utolsó pillanatait a szülők
Tragikus balesetben vesztette életét.
A toxikológus szerint a védettséget nem gátolja, az enyhe mellékhatások kialakulását azonban tetézheti a másnaposság.
Többször felmerült már a kérdés, hogy lehet-e inni az oltás előtt vagy után, és bizony többek pánikba is estek azt követően, hogy az orosz tiszti főorvos a napokban ismét megerősítette egy korábbi kijelentését, miszerint az alkoholfogyasztás akadályozhatja a védettség kialakulását. Anna Popova közlése szerint az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról, legalábbis a Szputnyik V vakcina esetében. Ez persze sokakat elbizonytalanított, és adódik a kérdés, hogy vajon a többi vakcinánál is figyelni kell-e erre.
Zacher Gábor szerint először is mindenképp különbséget kell tenni egy pohár sör és a teljes lerészegedés között.
– Oltás előtt és után 1-2 nappal azonban ha csak tehetjük, semmilyen alkoholt ne fogyasszunk – javasolta a jelenleg is Covid-osztályon dolgozó sürgősségi szakorvos, toxikológus.
– Ha mégis így teszünk, nehezebben vészelhetjük át a vakcinát követő mellékhatásokat, hisz másnaposan egyébként is rosszabb a közérzetünk. A védettség miatt ugyanakkor ne aggódjuk. Az oltást követően mindenképp kialakul, függetlenül attól, hogy fogyasztottunk-e alkoholt – jelentette ki Zacher, aki január 21-én kapta meg a második oltást, és bár azóta fogyasztott alkoholt, semmilyen problémát nem tapasztalt.
Tragikus balesetben vesztette életét.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.