RETRO RÁDIÓ

Különleges adottság! Nem csak a genetikán múlik, hogy kinek lehet abszolút hallása





Ritka természeti kincsnek gondolják az abszolút hallást, ilyen képességgel még a zenével foglalkozók között is alig páran rendelkeznek, így igazán különlegesnek érezhetik magukat, akiket ezzel áldott meg a sors.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.12.
fejleszthető képesség

Az abszolút hallás azt jelenti, hogy egy személy képes bármelyik zenei hangot azonosítani, miután meghallotta azt, anélkül, hogy más hangokhoz viszonyítaná. Ezzel szemben létezik relatív hallás is, ami más referenciahangok segítségével (do, re, mi) tudja beazonosítani a hallott hangot.

Az abszolút hallás egy ritka képesség/Fotó: Shutterstock

Érdekesség, de a hallás és a fül esetében nem találtak a kutatók különbséget egy hétköznapi ember és egy abszolút halló között. A különbség inkább a belső hangban (hangmemóriában) és a gyakorlásban keresendő. Ritka készségnek tartják a valódi abszolút hallást, a képesség elsajátításához érdemes már gyerekkortól kezdve érzékenyíteni rá a gyermekeket. A Chichagói Egyetem kutatói szerint azonban néhányan képesek lehetnek a felnőttkorban is elsajátítani az abszolút hallás képességét.

A híres zeneszerzők között is alig voltak, akik valóban abszolút hallásúak voltak

A híresebb zenészek közül Ella Fitzgerald és Wolfgang Amadeus Mozart is rendelkezett abszolút hallással, sokan pedig Ludwig van Beethovent is abszolút hallónak vélték. A korai feljegyzések kevés ilyen emberről írnak, ugyanis abban az időszakban még nem készültek abszolúthallástesztek vagy felmérések.

Mozartot kora egyik legnagyobb tehetségének tartották, segíthette ebben az abszolút hallása is /Fotó: Wikipédia

Ráadásul Európában és Amerikában csupán körülbelül az emberek 1%-a rendelkezik abszolút hallással. Egy nemrég végzett felmérés szerint azonban a távol-keleti zenehallgatók 4%-a rendelkezik abszolút hallással. Ezáltal bebizonyosodott, hogy befolyásolja a nyelvi és etnikai hovatartozása az embereknek a képesség elsajátítását.

A tonális nyelvterület képviselői között több az abszolút hallással rendelkező ember

A Chicagoi Egyetem kutatása bebizonyította, hogy a kínai emberek fogékonyabbak lehetnek az abszolút hallásra, ugyanis az ő anyanyelvükben, a mandarinban egy szónak különböző jelentései is lehetnek más-más hanglejtéssel kimondva. A tonális nyelvcsaládok tagjai között, mint a japán és más ázsiai nyelvek, így hasonlóan a kínaiakhoz könnyebben elsajátítható az abszolút hallás.

Érdemes már gyerekkorban elkezdeni a gyermekeket érzékenyíteni a zenetanulásra, hogy abszolút hallása lehessen /Fotó: Pixabay

Ezek mellett pedig a genetika sem elhanyagolható tényező, ugyanis azok körében is nagyobb az esély az abszolút hallás elsajátítására, akinek a felmenői között más is rendelkezett ezzel a készséggel. Érdekes párhuzam van az abszolút hallás és a nyelvtanulás között. Ahogyan a zenetanulásban segít, hogy minél több különböző hangot és hangszert halljanak az emberek, úgy igaz ez a nyelvtanulás terén is.

Az abszolút hallás fejleszthető felnőttkorban is

A Chicagói Egyetem kutatói rámutattak egy 2013-as tanulmányban, hogy a felnőttkorban is fejleszthető képesség az abszolút hallás. Az egyetem munkatársai, Howard Nusbaum, Shannon Hearld, Stephen Van Hedger és Rachelle Koch professzorok kimutatták: egy rövid képzést követően néhány felnőtt emlékezett a hangokra és még azonosítani is tudták őket, hónapokkal a képzést követően nagyobb pontossággal, mint ahogy korábban tudták. A vizsgálat alapján az abszolút hallás fejlesztése összefügg az emberek hallásmemóriájával – írja a News.Uchicago.eu.

Az abszolút hallás tesztelése során az embernek különböző hangokat játszanak le, és neki meg kell neveznie azokat. Fontos a sebesség is, hogy milyen reakcióidő alatt képes felismerni őket. Az idő mérésével tudják megkülönböztetni a relatív hallásúakat az abszolút hallású társaiktól. Ugyanis a relatív hallásúak is felismerhetik a hangokat, de ők gondolkoznak, és elhelyezik az általuk ismert skálán, hol helyezkednek el a hangok, és így azonosítják be őket. Olyan zenészek is léteznek, akiknek a fő hangszerükre van abszolút hallásuk, például egy zongorista felismeri gond nélkül a leütött hangokat, de más hangszereknél már nem tudná pontosan beazonosítani – írja a Wikipédia a témában.

Gyógyszerrel is megpróbáltak javítani az abszolút halláson

Készítettek egy olyan vizsgálatot is a témában, amiben egy gyógyszer, a valproátsav szedésével próbáltak meg javítani hétköznapi emberek hallásán, hogy bebizonyítsák, hogy elérhető-e ily módon az abszolút hallás. A kutatás eredménye szerint javult minimálisan az epilepsziás görcskészséget csökkentő gyógyszer hatásától az emberek hallása, de fáradékonyság és más mellékhatásai voltak a szernek, így döntően nem éri meg ily módon javítani a képességet. A hallás fejlesztésén, gyógyításán még sokat kell fáradoznia az orvostudománynak.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás