
Hajbeültetésből tragédia: rosszul lett, majd meghalt egy 38 éves férfi
Közvetlenül a beavatkozás előtt elhunyt a férfi.
Összesen 58 darab készült ebből a McLaren ritkaságból, melynek egyik példányát most 1,23 milliárd forintért árulják. És ez egy használt autó.
100-200 millió forintért már igazán komoly Ferrari, Lamborghini, vagy Porsche állhat a garázsodban, ám Magyarország legnagyobb, használt autókat hirdető portálján most egy olyan négykerekűre lehet lecsapni, amely minden bizonnyal Magyarország legdrágább használt autója.
Mindössze 58 példány készült a McLaren P1 GTR-ből, amelynek egyik példányát most egy magyar oldalon árulják. A McLaren P1 GTR-ben egy V8-as, 3,8 literes ikerturbós motor dübörög, méghozzá egy elektromos motorral kiegészítve. Addig, amíg a sima P1 903 lóerőnél húzza meg a határt, addig a P1 GTR esetében már közel ezer lóerővel számolhatunk, hátsó kerék meghajtással. A gépszörny 2016-ban készült és mindössze 3250 km van a motorjában.
A McLaren az 1995-ös, 24 órás Le Mans-i győzelmük 20. évfordulójára készítették a GTR változatot, melyet annak idején nem vásárolhatott meg akárki. Csak azok, akiknek már állt a garázsukban egy alap P1-es. Mivel abból a típusból is keveset adtak el, várható volt, hogy nem állnak sorban majd a nem mindennapi gépszörnyért. Az autó különlegessége, hogy lényegében ez egy utcai használatra "lebutított" versenyautó, csak azoknak a minimális elvárásoknak felel meg, ami miatt utcán is lehet használni. Emiatt rendelkezik gyárilag beépített bukócsővel, karbon versenyülésekkel, állítható felfüggesztéssel, és minden olyan funkcióval, amely a versenypályára kell.
Ha valaki szeretné megvásárolni ezt az autót, annak Németországból fogjuk majd behozni, jelenleg egy cég a tulajdonosa
– mondta lapunknak a hirdetésben megadott kereskedés munkatársa, aki kérte, hogy a nevét ne írjuk le. Mint elmondta, eddig csak komolytalan érdeklődők tárcsázták a megadott számot.
Ennek a kocsinak a szállítása is komoly szakértelmet és nem kevés pénzt igényel majd a rendkívül magas ára miatt
– tette hozzá a férfi, aki szerint nem is biztos, hogy elkel az autó hazánkban, ám ők azért is hirdették meg, hogy a vevőik lássák, erre is képesek.
Közvetlenül a beavatkozás előtt elhunyt a férfi.
Egy férfi leszúrt egy másikat. A sérült kórházban van.
Az eszköz eddig 70 ezer életet mentett meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.