
Igazi horrorfilm: megölte az apját, a videót feltette a YouTube-ra
Fejlemény történt a felkavaró ügyben.
Belemerült a filmnézésbe, meglepő dolgon kapta magát.
Micsoda fordulat! Az orvosok egykor mondták Carissa Resek szüleinek: lehet, soha nem fog tudni járni. Ám a 32 éves nő megcáfolta az orvosok szavait.
Az amerikai Utah államban található Kaysville-ből származó Carissa Apert-szindrómával született. Ez egy ritka genetikai rendellenesség, amely befolyásolja a koponya, a kéz, a láb és az arc szerkezetét. A 31 éves nő élete során 40-nél is több súlyos műtéten esett át, és már hatéves korában fájdalmas kezeléseket kellett elviselnie. Ennek ellenére soha nem hagyta, hogy az állapota határozza meg életét, kitartása figyelemreméltó.
Egyszer, amikor az egyik Harry Potter-filmet nézte, miközben a futópadon edzett, hirtelen arra lett figyelmes, hogy 29 kilométert teljesített! Ekkor döntött úgy a beteg nő, akinek annak idején megjósolták, lehet, járni sem tud majd, hogy lefutja a maratont. Carissa rendszeresen fut, gyakran napi 8-16 kilométereket is képes lefutni, és korábban futópadon lenyomta a félmaratont is. S hogy mi a helyzet a teljes maratonnal? Nos, most már az is pipa! Carissa öt óra harmincegy perc alatt teljesítette a maratont – írja a People.
Mivel a maraton váratlan ötletként jött, Carissa előzetesen nem konzultált orvossal, de a sokéves rendszeres futásnak köszönhetően kiváló formában van. Carissa igazi példaképpé vált, emlékeztetve minket arra, hogy az erő nem az, amivel születünk, hanem az, hogy mit kezdünk vele.
Tapasztalt utazóként bejárta Európát, három évig Argentínában élt szülei egyházi küldetése alatt, és maga is szolgált Salt Lake Cityben. Folyékonyan beszél spanyolul, és a mostani videója nyomán a futásáról is ismertté vált. Ám nem ül a babérjain, megállíthatatlan elszántsággal fut a szabadidejében. Merthogy Carissa helyi bölcsődében gondoskodik csecsemőkről és kisgyermekekről, akik igazán felderülnek a közelében.
Fejlemény történt a felkavaró ügyben.
A rendőröknek nem sikerült letartóztatni az elkövetőt.
Meghalt az olaszországi gyermekgyilkos édesanyja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.