
Megrázó tragédia: Csupán tíz perccel késték le fiuk utolsó pillanatait a szülők
Tragikus balesetben vesztette életét.
Állítja, egy szó sem igaz az egészből.
Súlyos dologgal vádolták meg Dudás Miklóst, egy 18. kerületi Facebook-csoportban: a poszt írója szerint az olimpikon május 9-én, péntek délután három autót összetört, az egyik kocsiban ráadásul állítólag egy 34 hetes kismama ült, akit a mentősök kórházba vittek - szúrta ki a Bors, majd a lap ezt követően felvette a kapcsolatot Dudás Miklóssal.
A világbajnok kajakos nem tagadta, hogy összetört egy autót, ugyanakkor tisztázta: a posztban elhangzott vádak nem igazak.
Hazugság, amivel vádolnak. Azt elismerem, tényleg történt egy kis malőr. Ahol lakunk, nem lehet kilátni, amikor az ember áll ki a kocsival, ki kell tolni az autó elejét, hogy belássunk. Éppen ezt tettem, de láttam, hogy jön egy kocsi, ezért vissza is gurultam, ekkor nekikoccantam a mögöttem levőnek 2,5-ös sebességgel. A sofőr kitolt az út közepére, akkor hajtottam el. De elmondom, ez nem baleset volt, ez egy koccanás, és szó sincs három autóról, senki nem hívott rendőrt sem. Én nyugodt vagyok, mert pont ott a kamera, ami mindent rögzített!
- jelentette ki a sportoló.
Tragikus balesetben vesztette életét.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.