RETRO RÁDIÓ

Szentkirályi Alexandrának van a legnagyobb esélye kirángatni Budapestet a csődből





Karácsony Gergely idején lényegében semmi sem történt Budapesten, a város mégis a csőd szélén áll.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.04.03.
Szentkirályi Alexandra Tarlós István főpolgármester Budapest

A budapestiek ennél többet érdemelnek

 – így indította főpolgármesteri kampányát Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelöltje a közelgő önkormányzati választásokra.

GULYÁS Gergely; SZENTKIRÁLYI Alexandra
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőként is megállta a helyét. Fotó: Kovács Tamás

Karácsony Gergely az elmúlt öt évben a csőd szélére vitte a fővárost, és újabb hatalmas adósságokat halmozott fel. Az elmúlt négy és fél évben nem történt semmi érdemi fejlesztés Budapesten, miközben Gyurcsány Ferenc emberei jól fizető állásokhoz jutottak.  Három hónappal a választások előtt Karácsony legesélyesebb kihívója nem más, mint Szentkirályi Alexandra, volt kormányszóvivő.

Tarlós István: Szentkirályi a legalkalmasabb a város vezetésére

Tarlós István, Budapest volt vezetője interjút adott lapunknak, amelyben elmondta: a főpolgármesterség "tízpróbás foglalkozás", mert szinte mindenhez kell érteni - és erre véleménye szerint a legalkalmasabb egyértelműen Szentkirályi Alexandra.

Kilencévnyi tapasztalata van a városház irányításában. Olyan nagy projektekben vett részt, mint a 3-as metró felújítása, a Széll Kálmán tér és a II. János Pál pápa tér rendezése, de a városligeti műjégpálya és a gyönyörűen felújított Várkert Bazár újjáépítése is hozzá tartozott. Tarlós Istvánnal közösen menekítették ki a fővárost a csődhelyzetből, amit Demszky hagyott rájuk. Több mint 200 milliárdos tartalékkal adták át Budapestet Karácsonynak, aki elherdálta ezt a pénzt és a város újra az anyagi összeomlás alatt áll és lassan fizetésképtelenné válik.

A 36 éves, jogász végzettségű Szentkirályi Alexandra már nagyon komoly politikai tapasztalatokkal rendelkezik. Volt főpolgármester-helyettes, kormányszóvivő, ráadásul komoly lobbierővel is rendelkezik a kormány felé Ţ ha ő nyer, véget érhet az áldatlan háborúskodás, amit a főváros folytat Gyurcsány parancsára a kormány ellen, akadályozva ezzel a fejlesztéseket.

TARLÓS István; SZALAY-BOBROVNICZKY Alexandra
Tarlós István helyettese volt Szentkirályi Alexandra. Fotó: Veres Nándor

Tarlós szerint volt helyettese széles látókörű, van városvezetői tapasztalata, és a tapasztalatai révén megállhatja a helyét a főváros élén.

Szentkirályi Alexandrának van a legjobb rálátása az önkormányzat spektrumának egészére, ismeri a várost, erős lobbierővel rendelkezik, jól kommunikál. Neki van egyedül egyaránt önkormányzati, fővárosi és kormánykörnyezetből származó tapasztalata

– mondta róla Tarlós István volt főpolgármester.

Szentkirályi Alexandra saját Facebook-oldalán a budapestieket érintő hétköznapi kérdéseket veti fel és számol be a város jelenlegi helyzetről. Kamuméter című videós sorozatában Karácsony korábbi ígéreteit veszi górcső alá, és a meg nem valósult beruházásokat dokumentálja. Például a Blaha Lujza tér szegényes fásításáról, a közlekedési dugókról, a Városháza Park át nem adásáról vagy a Karácsony által minden nyugdíjasnak megígért 20 ezer forintról beszélt. Az egyik legújabb videójában a jelenlegi főpolgármester képmutatásra hívja fel a figyelmet, aki egy olyan kerékpárverseny mellett kampányolt most, amelyet korábban elutasított.

Hirtelen fontosak lettek a sportversenyek a főpolgármesternek?

–- kérdezte Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.

A főpolgármester hirtelen úgy gondolja, hogy öregbítik a város hírnevét a sportesemények. Karácsony Gergely bolondnak vagy feledékenynek nézi a budapestieket? Nem is tudom, melyik rosszabb.

Íme néhány videó Szentkirályi Alexandráról:

 

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Igazi rekorder lett hajléktalan Feri - ide pakolja ruháit és cipőit a Corvin-köznél élő férfi - Fotók

Igazi rekorder lett hajléktalan Feri - ide pakolja ruháit és cipőit a Corvin-köznél élő férfi - Fotók

Mennyből a pokolba: több millió forintot bukott egy házaspár

Mennyből a pokolba: több millió forintot bukott egy házaspár

Ebben a városban folytatódott Orbán Viktor kampánykörútja

Ebben a városban folytatódott Orbán Viktor kampánykörútja

Magyar Péter titkolni próbálja Bajnaihoz fűződő kapcsolatát

Magyar Péter titkolni próbálja Bajnaihoz fűződő kapcsolatát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás