
Rengetegen aggódtak a korábbi gyógyítóért, ám szerencsére Halmágyi Máriának nem esett baja, és már újra a családja körében van.
Ahogy arról korábban a Metropol is beszámolt, május 23-án éjfél és reggel hat óra között a XIX. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott Halmágyi Mária, nyugdíjas gyermekorvos. Az idős asszony évekig Pestszentlőrincen, a Béke téri gyermekrendelőben praktizált, sokak szeretett doktor nénije volt, egészen nyugdíjba vonulásáig – írja az ittlakunk.hu 18. kerületi honlapja. A doktornőt a rendőrség is kereste és az egész praxisa aggódni kezdett érte, hamarosan pedig az egész internetet ellepték az asszonyt kereső posztok. Az Eltűnt Személyek Keresése Facebook-oldal azonban jó híreket jelentett be: a doktornőt megtalálták.
Jó hírünk van! A május 23-án Budapesti otthonából eltűnt gyermekorvost, Halmágyi Máriát megtalálták, mint kiderült, a Honvédkórházba szállították be, de szerencsére nem esett baja és már újra családjával van. Köszönjük mindenkinek a segítséget
– írja az E.Sz.K Hungary posztjában.
Bár az asszony már meglett, a rendőrség oldalán még továbbra is szerepel az eltűnt személyek között. Aggodalomra azonban semmi ok: Halmágyi doktornő előkerült.
A doktornőért eltűnése óta rengetegen aggódtak. Számos volt betege, vagy annak szülei osztották meg a rendőrségi hírt és írtak aggódó kommenteket. A hozzászólásokból egyértelműen kirajzolódott, hogy Halmágyi Mária egy különleges gyermekorvos volt, aki nagy köztiszteletnek örvendett a környéken.
A doktornő megtalálása előtt egy magának anonimitást kérő forrás így nyilatkozott a Metropolnak róla:
Nagyon jólelkű, jószívű hölgy a doktornő. Mindig segítő szándék jellemzi a természetét. Mindig mosolygó, vidám embernek ismertem meg. Nagyon jó és elismert gyermekorvos volt, de már nagyon hosszú ideje nyugdíjba vonult. Imádkozom, hogy megtalálják élve!
– nyilatkozta, imája pedig meghallgatásra talált, hiszen Halmágyi doktornő épségben előkerült. Ahogy azt a Bors kiszúrta, számos kedves hozzászólás található a doktornőt kereső posztok alatt, melyekből kirajzolódik, hogy a kerület egy emberként aggódott a kórházba kerülő gyermekorvosért.
„A kedvenc doktor nénim volt, amikor kicsi voltam. Mindig kaptam tőle egy vagy több matricát. Nagyon de nagyon hiányzik, kedves volt mindenkivel. Remélem, hogy jól van és minél hamarabb előkerül”
– írta az egyik megrendült hozzászóló, aki gyermekkora óta ismeri Halmágyi Máriát. Most azonban végre mindenki megnyugodhat. A doktornő jól van és most már a családjával lehet, biztonságban.
Bogi továbbra is sportolni szeretne.
A karcsú, izmos test az ideális alkat a mesterséges intelligencia szerint. Az eredmény rossz hatással lehet a többség önértékelésére!
Ezekre figyeljen, ha a szabadba megy
A 4 évvel ezelőtti tragédia 27 ember halálát követelte.
Arról is beszélt, mit üzen pünkösd ünnepe minden embernek.
Martin halála másként zajlott, mint azt eddig az édesanyja tudta.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre