Curtis

A rapper 2018-ban vallotta be, hogy súlyos kábítószerfüggőséggel küzd. Minderre azután derült fény, hogy Curtis nem jelent meg egy Majkával közös koncerten, aminek következtében az ózdi rapper kitálalt barátja viselt dolgairól. Curtis elvonókúrára ment, aminek elején megtudta, hogy apai örömök elé néz. Úgy tűnt, a néhány hetes rehab segített, ám idén júliusban Majka ismét kirúgta a csapatból Curtist.

„Sajnos a pletyka igaz… Szeretlek, testvérem! Amiben akarod, mindenben támogatunk, de sajnos ezerszer megbizonyosodtunk róla, hogy nem tudunk segíteni, ha te nem akarod… Ez nem a mi utunk, egyedül kell végigjárnod. Gyógyulj meg!!! Minden jót kívánunk neked!” – írta akkor a Facebookon Majka.

Curtis ekkor egy bejegyzésben bevallotta, hogy igyekszik meggyógyulni, azóta azonban tagadja, hogy ismét a drogokhoz nyúlt volna.

Fotó: Bors

Molnár Gusztáv

A színész évekkel ezelőtt tájékoztatta a nyilvánosságot az alkoholfüggőségéről, ám úgy tűnt, hogy felesége, Vivien mellett sikerült megküzdenie a démonaival. Májusban azonban robbant a bomba: Gusztáv ittas állapotban öngyilkossággal fenyegetőzött, ezért a kedvese kihívta rá a rendőrséget és a mentőket. A színész ezután elvonókúrára ment, amit napokkal ezelőtt megszakított, mert nem érezte megfelelőnek a kezelést. Vivien ekkor rájött, hogy nem mentheti meg a férjét, ha ő nem akarja: a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy Gusztáv minden este telefonon keresztül terrorizálta őt.

„Én elértem a saját lelkem »faláig«, most már nem tehetek mást, minthogy igyekszem megvédeni magam egy újabb csalódástól. Én egy iskolakezdés előtt álló kisfiú édesanyja vagyok, nekem muszáj rá és magamra koncentrálnom. Szerencsére csodálatos családom és barátaim vannak, akik itt állnak mellettem és mindenben segítenek” – fogalmazott a napilapnak Vivien.

Fotó: Bors

Hujber Ferenc

A kétezres évek elején a legkeresettebb magyar sztár volt, a hirtelen jött siker azonban beletaszította a függőségbe. Saját bevallása szerint nemcsak a kábítószerekkel, de az alkohollal is meggyűlt a baja, egy idő után már csak nagy mennyiségű ital elfogyasztása után tudott elaludni. Mindez kihatott a magánéletére és a szakmai munkásságára is; a házassága véget ért, és egyre kevesebb színészi munkát kapott. Végül Londonban találta meg a számításait, civil foglalkozása van, újranősült és megszületett a harmadik gyermeke is. 2021-ben, legutóbbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy mára végleg leszámolt a függőségeivel.

Fotó: Bors