Sárközi Gyula: A mai fiatalok nagyon érzékenyek az igazságra

Zugló szívében működik 2007 óta a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Az intézményt Sárközi Gyula balettmester álmodta és alapította meg 2001-ben, azonban hat év kellett, míg végleges székhelyet kapott az iskola. Az odajáró fiatalok felvételi útján, a tehetségük alapján válhatnak az iskola diákjaivá, ahol a közismereti tantárgyakon kívül emelt óraszámban sajátíthatják el a klasszikus és modern, valamint a musicaltánc alapjait, majd felsőbb fokait.

Már gyerekkorában elvarázsolta a tánc világa

A híres balettmester szívvel-lélekkel irányítja az intézményt, ráadásul megannyi teendője mellett órákat is tart a fiataloknak. A Metropol munkatársait az iskolájában fogadta, ahol családias légkör uralkodik: a kedves portásoktól elkezdve a titkársági dolgozókon át egészen az oktatókig mindenki szeretettel üdvözli az odalátogatót. Sárközi Gyula 1962-ben született, és ma már számos díjat, elismerést és szakmai sikert tudhat maga mögött; nem egy tanítványa került be a világ legrangosabb operaházainak színpadára vagy éppen televíziós műsorokba, hazai színházak tánckarába.

Szobájában ülve mégis végtelen szerénységgel beszél az elért eredményeiről, jóllehet, neki magának is meg kellett küzdenie azért, ahová eljutott.

– Budapest VIII. kerületében nevelkedtem, szerény körülmények között, ám annál nagyobb szeretetben. Édesanyám takarítónő, édesapám raktárvezető volt, sokszor meg kellett gondolnunk, hogy mi kerül az ebédlőasztalra. Mégsem voltam boldogtalan. Gyerekként imádtam nézni Gene Kelly és Fred Astaire produkcióit; teljesen elvarázsoltak, napsütötte, csodálatos hangulata volt ezeknek a filmeknek. Tízéves lehettem, amikor a testvérem barátja, aki néptánctagozatra járt az Állami Balettintézetben, szólt, hogy van felvételi, lehet jelentkezni. Több száz gyerek közül választottak ki sokadmagammal, így kezdődött a pályafutásom – árulta el a Metropolnak Sárközi Gyula.

Tony Curtisnek is táncolt

Innentől eldőlt, hogy az élete a táncról fog szólni. Kitartóan tanult, és ennek meg is lett az eredménye: óriási sikereket ért el, hogy csak néhányat említsünk, a Madách Színház legendás előadásában, a Macskákban több mint ötszázszor táncolta Mefisztulész szerepét, de a Magyar Állami Operaházban is számos címszerepet játszott, többek között az Othellóban, az Anna Kareninában, a Gisele-ben, vagy éppen A csodálatos mandarinban, amit Tony Curtis is megtekintett 2003-ban, amikor Budapestre látogatott.

Bár addigra komoly szakmai életutat tudhatott maga mögött, a tény, hogy egy világsztár nézi testközelből és a tudat, hogy az előadást élőben, több millió ember követi a televízió képernyőin keresztül, egy pillanatra megijesztette.

– Én táncoltam a Mandarint. Az előadás kezdete előtt ott álltam az ajtóban, és bevallom, megijedtem, mert eszembe jutott az, hogy ezt másfél millió ember nézi a tévében, ezerötszázan a nézőtéren, köztük Tony Curtis és Szabó István is. Azonnal ki kellett zárnom ezt a gondolatot a fejemből, mert a táncművész ilyenkor egy zárt világban táncol, nem gondolhat a közönségre, nem lehet bizonytalan.

Nem számít a származás, az anyagi helyzet

Sárközi Gyula iskolájában – Zuglóban, Budán és a XVII. kerületben lévő intézményében is, ahol szintén kiváló művészekkel együtt oktatja a fiatalságot – nemcsak a tehetősebbek, de a hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek előtt is nyitva áll a kapu. Utóbbiakat ingyen tanítja 2001 óta, amikor egy felvételin mellbevágó tapasztalás érte.

– Egy fiatal fiú esete volt ez, aki nagyon ügyesen táncolt. Meg is kérdeztem tőle, hogy hol vannak a szülei, beszélnék velük. Azt mondta, őt a nevelője kísérte el. „A nevelőd?” – kérdeztem. Kiderült, hogy a Fóti Gyermekvárosból érkezett oda, és amikor a nevelője megkérdezte, mennyibe kerülne a tandíj, azt mondtam, semmibe. Azóta is sok olyan fiatal jár az iskolánkba, akiket állami támogatás révén ingyen oktathatunk – árulta el.

Nehéz helyzet ez, hiszen míg az iskolában a tánc által fegyelmet, kitartást tanul egy ilyen sorsú fiatal, addig visszakerülve a természetes közegébe, az intézetbe, egészen más benyomások érik ezeket a gyerekeket.

– Sosem szerettem azt, amikor egy állami gondozott gyereknek úgy tanítunk meg dolgokat, hogy azt tartjuk eredménynek, amikor a majom kanállal eszik. Ne menjünk le az ő szintjükre, inkább emeljük fel őket a mi szintünkre. Tudom, hogy ez nehéz, sokan elvéreznek ebben. Nem könnyű a kontraszt: bejön az iskolámba, teljesít, majd visszamegy az intézménybe és ott egy lazább életmódot képvisel. Nem könnyű nekik, és ezt figyelembe kell venni – fogalmazott Sárközi Gyula.

Sokrétű oktatás

Az iskolájában minden osztályban legfeljebb tizennyolc diák tanulhat egy osztályban. Az általános iskolai részben délelőtt vannak a tanórák, délután a táncórák, a gimnazisták ugyanakkor éppen fordított rendben tanulnak. Akadnak persze olyan gyerekek is, akik más intézményben végzik a tanulmányaikat, ők hetente háromszor járnak délutánonként táncórákra az iskolába.

– Szerencsére sok a tehetség, de vitathatatlan, hogy ma már lasszóval kell fogni a gyerekeket, főleg a fiúkat, aminek talán az az oka, hogy sokan a mai napig nem tartják elég férfias hivatásnak a táncolást. Pedig ez ugyanolyan kőkemény sport, mint a foci vagy az ökölvívás, sportos, jó alkatú fiatalokká válnak, akik rendszeresen táncolnak.

A tantestület erős, hiszen tehetséges táncosok oktatják a fiatalokat, és bár szeretetteljes a légkör, a táncművészethez szükséges – jó értelemben vett – szigor és fegyelem fontos, amit a diákok is respektálnak és betartanak. Ottjártunkkor egy táncórára is benézhettünk, ahol egy egykor állami gondozott táncművész tartott órát a fiataloknak, akik a próba során megmutatták azt a mérhetetlen alázatot és szeretetet a tánc felé, ami az iskola igazi szellemiségét jellemzi.

A roma holokausztra emlékeznek

A Sárközi Gyula által rendezett darabok közül talán a legaktuálisabbak a Diótörő, valamint a Habiszti nevű előadás. A Diótörőt különleges módon rendezte át: míg Csajkovszkij klasszikus balettjében a jómódú Stahlbaum család házában játszódik a történet, addig a Sárközi-féle előadásban egy gyermekotthon a fő színhely.

A Habiszti című előadást idén január 24-én, a Holokauszt január 27-i emléknapjához kapcsolódva mutatták be, azóta pedig országszerte többfelé is elvitték az előadást. A darab második felvonásában egy nehéz – és talán kevés figyelmet kapott – témát, a roma holokausztot dolgozzák fel. Az előadást több vidéki diák előtt is bemutatták, akik életének nem képezi szerves részét a színházba járás.

– Különös tapasztalás volt látni, hogy az előadás kezdetén, amikor a fiatalok beülnek a nézőtérre, a helyi menő csávók először csak beszólogatnak, poénkodnak. Aztán, ahogy a darab halad előre, elnémulnak, és a nemtörődömség helyét átveszi a döbbenet. Érzésvilágot, tapasztalást adunk nekik, amit az iskolai tankönyveken, a száraz tényeken keresztül nem érezhetnek át. Az egyik előadás után egy kislány azt mondta: „Minden egyes embernek kell egy olyan színházi élmény, amitől színházszerető közönséggé válik. Nekem ez volt az.” A gyerekek nagyon érzékenyek az igazságra, a hamis dolgokat hamar felismerik – beszélt megható élményéről a balettmester.