Peller Mariann sikeres műsorvezető, környezetvédő, két kisfiú büszke anyukája. 2012-ben kötött házasságot Juni Györggyel, és amikor csak megjelennek valahol, sugárzik róluk a boldogság. A napokban azonban olyan képek láttak napvilágot, amin az internet kommenthuszárai egyből fennakadtak. A fotókon Mariann a „magyar Jason Momoa”-ként ismert Megyeri Balázzsal látható, amint kedvesen néznek egymásra, majd ölelkeznek.

Az internetre kikerült fényképeken úgy tűnik, mintha csókolózna Mariann és Balázs – ezt cáfolja a műsorvezető Fotó: Reddit

Néhányan az amúgy gyenge minőségű fotókon felfedezni vélik, hogy a pár csókot vált. A Bors megkereste az érintetteket, mit szólnak az őket körülvevő pletykákhoz.

„Nagyon röhögtem” – kezdte Mariann, aki miután meglátta a cikkeket, egyből megmutatta férjének, Gyurinak, aki szintén jót derült a fotókon.

„Aki ismer engem, az tudja, hogy mennyire ölelkezős, puszilós vagyok. De annyira jellemző, hogy amit csak lehet, kiforgatnak” – mondta a műsorvezető, aki cáfolja a pletykákat: szó sincs arról, hogy elvált volna.

„Mariann egy nyitott ember, ilyen lány, közvetlen, akit ilyen pillanatokban lencsevégre lehet kapni. Ha közös baráti társaságban vagyunk is készülhetnek ilyen képek ”– tette hozzá Gyuri, aki teljes mértékben bízik a feleségében és tudja, hogy több férfi barátja is van.

Peller Mariann

A kapcsolatuk a valóságban olyan erős, hogy át is beszélték, hogy mi történt Fotó: Bors

„Balázzsal hasonló véleményen vagyunk sok mindenben, és nagyon szeretem a humorát. Ezek a pontok találkoztak és kialakult köztünk egy baráti kapcsolat” – mondta Mariann, akinek nagyon sokat jelent, hogy egyre több ember veszi körül, akik fogékonyak a spiritualitásra.

„És ezek között egyre több a férfi, akikkel néha még kávézni is elmegyek” – tette hozzá nevetve a műsorvezető.

A történtekre a másik fél, Megyeri Balázs is reagált. A férfi szintén megerősítette, hogy nagyon jó barátok Mariann-nal és szó sem volt csókról azon az éjszakán.

A magyar Jason Momoa több filmben is dublőrként szerepelt Fotó: TV2

„Együtt buliztunk péntek este az A38-as hajón, vele és a gyerekkori barátaimmal, majd ő előbb lelépett és adott egy puszit! Mariann a legtisztességesebb, a legegyenesebb, legőszintébb, legpéldaértékűbb és példamutatóbb Nő, akit valaha ismertem!” – mondta a férfi a promotions.hu-nak.

A pletykák tehát csak üres feltételezések és cáfolják azt, miszerint férfi és nő között nem létezik igaz barátság!