Az énekes-műsorvezető a gólyahírt Balázsék ma reggeli műsorában közölte, ahol többek között második gyermekének a nemét és nevét is elárulta. Kasza Tibor Balázsékkal először azt közölte, hogy a csöppség és a kismama is jól van.

A műsorvezető második gyermeke is kislány lett, aki a Kasza Liza Panna nevet kapta.

A Blikk információi szerint Tibi Balázséknak elmondta, hogy nagyon szeret lányos apa lenni, de természetesen annak is örült volna, ha ezúttal fia születik, mert a lényeg az, hogy a gyermek egészséges legyen. Elárulta azt is, hogy felesége ezúttal is ugyanannál az orvosnál szült, mint az első alkalommal, és ahogy Lora Bella esetében, úgy Tibi ezúttal is végig ott volt felesége mellett a szülésnél, ami előtt természetesen koronavírusteszten is átesett – írja a lap.

Nagyon boldogok vagyunk, csoda szép a kislány – mondta Kasza, aki azt is elárulta, hogy a második vajúdás cseppet keményebb volt mint az első szülésnél.