Múlt szombaton végre a stúdióban, az élő adás díszletei között is kipróbálhatták magukat a Dancing with the Stars versenyzői. A párosok két hónapja megállás nélkül edzenek a nagyszabású show-műsorra, a legtöbbjüknek már a kisujjában van a koreográfia, napokkal az első élő adás után nincs más dolguk, mint tökéletesíteni az eddig megtanultakat. A szombati próba azonban drámai fordulatot hozott Metzker Viki és Márki Norbert profi táncos éle­tében ugyanis a DJ súlyos sérülést szenvedett, kórházba kellett szállítani. Amiről először a Tények Plusz stábjának mesélt.

Izgatottan vártuk a próbát, végre bemehettünk a díszletek közé, a bőrünkön érezhettük, hogy körülbelül milyen érzés lesz majd közönség előtt, élő adásban azon a hatalmas táncparketten táncolni. A hurráhangulatunk azonban egy másodperc alatt váltott át a totális kilátástalanságba – elevenítette fel a történteket a Bors megkeresésére Metzker Viktória.

Az utolsó emelésnél Norbi a vállára kapott, én pedig vízszintesen, szinte úszom a levegőben. Nagyon szerettem ezt az akrobatikus elemet, amit addig minden alkalommal gond nélkül sikerült megcsinálni. A próbán viszont ahogy felkapott Norbi, valahogy odaütődhetett a bordám a vállcsontjához, és hallottam a reccsenést…

A jelenlévők azonnal érzékelték, hogy nagy a baj, Viki keserves kiáltását még a stú­dión kívül, az udvaron is hallani lehetett. A lemezlovast a táncpartnere óvatosan lábra állította, a stábtagok odaszaladtak, és bár Viki még ekkor is azt bizonygatta, hogy nincs nagy baj, azonnal kórházba vitték.

Viki és táncpartnere, Márki Norbi két hónapja készül az elő show-ra Fotó: Bors

Szerettem volna még egyszer lejárni a táncot, kíváncsi voltam, hogy ezzel a fájdalommal mire leszek képes, de nem engedték, hogy megmozduljak – mesélte a lapnak Viki. – Kórházba vittek, az az orvosi vizsgálat pedig sokkolt. A röntgenfelvételen és az ultrahangon is tisztán látszott, hogy elrepedt a bordám. Most pihenek, nem mozoghatok. Ágynyugalomban kell lennem, nem emelhetek és pláne nem táncolhatok. Rettenetesen el vagyok keseredve – magyarázta a sztár DJ, majd hozzátette: – Két hónapja gyakorlunk, embertelen munkánk van ebben a táncban. Norbival kitaláltuk, hogy ha táncolhatok szombaton, akkor is csak úgy, hogy át kell alakítani a koreográfiát, kimaradnak az akrobatikus elemek, most még minden apró mozgás elviselhetetlen fájdalmat okoz… Nem tudom, hogy fogom összeszedni magam szombat estig. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy a belefektetett energia semmibe vesszen.

Metzker Vikinek két napja van arra, hogy felszívja magát. A bordarepedése nem fog ennyi idő alatt meggyógyulni, ha képes is lesz táncolni, csakis erős fájdalomcsillapítókkal a szervezetében fog összejönni.

Kineziológiai tapaszt visel a baleset óta – az orvosok egyelőre eltiltották a tánctól Fotó: Bors

Bizakodó vagyok – mondta a Borsnak. – 15 éve vagyok a lemezlovas szakmában, párszor volt csak példa arra, hogy betegeskedtem és fellépést kellett lemondanom, ez egyáltalán nem jellemző rám. Remélem, szombatra jobban leszek. A szívem törne össze, ha nem állhatnék ki a táncparkettre.

Ők lesznek a második évad versenyzői:

Demcsák Zsuzsa és Suti András, Dobó Kata és Köcse György, Nagy Réka topmodell és Hegyes Bertalan, dr. Hevesi Krisztina és Baranya Dávid, Metzker Viktória és Márki Norbert, Tóth Andi és Andrei Mangra, Árpa Attila és Stana Alexandra, Cooky és felesége, Szécsi Debóra, Kamarás Iván és Mikes Anna, Kempf Zozo és Keresztszegi Ramóna, Kinizsi Ottó és Szőke Zsuzsi, Kozma Dominik és Lissák Laura.