RETRO RÁDIÓ

Hajdú Péter kedvese elárulta, milyen volt a szülés utáni időszak





Egy kisbaba érkezése sok mindent megváltoztat. De hogyan birkózik meg ezzel a változással a Life TV Ébredj velünk! című műsorának főszerkesztője?



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.22.
vallomás

A Hot! magazinban volt látható elsőként az újszülött, amikor négy hónappal ezelőtt világra jött Hajdú Péter és a szerelme, Láng Eszter első közös gyermeke, Dominik. A fiatal édesanya a várandóssága alatt nem vonta meg magától a finom falatokat, és 27 kilót szedett fel – ám ennek ma már nincs semmi nyoma.

„Magam sem gondoltam, hogy ekkora súllyal zárom a terhességemet. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a babavárás alatt mindent ettem, amit kívántam, nem úgy, mint előtte, amikor 56 kiló voltam” – kezdte a Hot!-nak Eszter.

Forrás: Hot! magazin

„Domi előtt nem nagyon mozogtam”

Habár Domi érkezése után Eszter még egy jó ideig nem folytatott semmilyen diétát, hamar beindult a súlyvesztés.

„A császármetszés után, amikor kitoltak a műtőből, már jóval kisebb volt a hasam, mint amire számítottam. Majd a kötelező hathetes pihenő leteltével tudtam, hogy el kell kezdenem sportolni. Korábban, még Do­mi előtt nem nagyon mozogtam, csak az étkezésemre figyeltem, így nem volt egyszerű, de rászántam magam. Először gyógytornáztam, amire a szétnyílt hasfalam miatt volt szükség. Egy ideje pedig futni is eljárok hetente háromszor, amit sokszor nehéz megoldani, de már közel a cél: körülbelül öt kilót kell még leadnom” – mesélte.

Elsőgyermekes édesanyaként Esztert megviselte a szülést követő néhány nap. Hiába a szerető közeg, a biztonság és az odafigyelés, nagyon féltette a kis Do­mi­ni­kot, és minden pillanatban mellette akart lenni. Szerelmének hála hamar túllendült ezen az időszakon

A további részleteket megtalálod a szerdán megjelenő Hot! magazin legfrissebb számában.





Ezeket olvastad már?
„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Elolvadtak a rajongók Vilmos herceg tettén: „Katalin egy szerencsés nő”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás