RETRO RÁDIÓ

Emma Roberts is szakított szerelmével





Emma Roberts és Garrett Hedlund kapcsolatának a koronavírus vethetett véget. Az egyéves kisfiuk miatt azonban jó kapcsolatot szeretnének ápolni egymással.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.23.
szakítás

Emma Roberts és párja, Garrett Hedlund 2019-ben kezdtek el randizni. 2020 decemberében már meg is született közös kisfiuk, Rhodes. A család tavaly decemberben még gyerekük egyéves születésnapját ünnepelte együtt, látszólagos boldogságban.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Emma Roberts (@emmaroberts) által megosztott bejegyzés

A büszke anyuka azt írta, el sem hiszi, hogy már egyéves a gyereke.

A fiatal színész pár a People magazin felkeresésére még nem reagált, viszont egy közeli ismerősük megerősítette a hírt, miszerint már külön utakon jár az Amerikai Horror Story színésznője és Hedlund.

A koronavírus miatt lehetett vége a világsztárok kapcsolatának.

„Úgy tudni, a konfliktusokat kettejük között a 30 éves színésznő lelki állapota robbantotta ki, a világjárvány alatti gyermekvárás és -nevelés rendkívüli módon megviselte őt. Kedvese megpróbált kiállni mellette és támogatni mindenben, valahogy mégsem jutottak közös nevezőre” – részletezte a szakítás okát a közeli ismerős.





Ezeket olvastad már?
Tóth Vera őszintén vallott a kis Hannarózáról: Ő megmondja a frankót, azt is, amikor le kell fogyjak - videó

Tóth Vera őszintén vallott a kis Hannarózáról: Ő megmondja a frankót, azt is, amikor le kell fogyjak - videó

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Jennifer Lopez szétalázta fél Hollywoodot, hatalmas a botrány

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Mindenki Curtisre irigykedik: nem akárkivel sikerült közös képet csinálnia

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Hoppá: Palvin Barbi nekivetkőzött, özönlenek a kommentek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás