
Lehetetlenség máshova nézni: hatalmasat villantott Zimány Linda
A csinos modell fotója minden tekintet vonz.
Mindössze a hallgatóság soraiban foglalhat helyet kisfia gázolásának bírósági tárgyalásán. Napokon belül fordulat állhat be az ügyben, készülnek a bírósági papírok.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával nyújtotta be a nyomozóhatóság az ügyészséghez a papírokat Hopp Csilla ügyében, melyben hamarosan áttörés várható.
Mint arról a Bors is beszámolt, L.L. Junior volt párja 2019. augusztus 31-én Zuglóban akart átkelni egy társasággal és a kisebbik fiával egy zebrán. A nagyobbik fia, Lacika már előrébb járt, Dávidka pedig egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezét az anyja szorításából, és át akart szaladni a testvéréhez. Egy arra szabályosan közlekedő autó elé lépett, a balesetet sajnos nem élte túl az akkor hároméves gyermek. A borzasztó tragédia a szülők mellett az egész országot sokkolta, és bár az elején többen – köztük LL. Junior is – az édesanyát hibáztatták, később mindenki belátta, hogy aligha tudta volna megakadályozni a balesetet.
A kisgyermek halála ügyében hivatalból indított nyomozást a rendőrség, és hiába kapta meg az anya a legnagyobb büntetést az élettől, amit csak kaphatott, a felelősséget a jog szerint meg kell állapítani.
Az ügy komoly visszhangot váltott ki, az Árva Szülők Alapítvány például petíciót indított azért, hogy Csillát ne ítéljék el. A tét nagy, hiszen a gondatlan emberölés vétségét egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.
A petíciót eddig körülbelül 1500 ember írt alá, köztük L.L. Junior is, aki szívesen képviselte volna az elhunyt fia érdekeit a bíróságon, de őt kizárták az ügyből.
A kizárás és a bírósági tárgyalás további részleteit keresse a szombati Borsban!
A csinos modell fotója minden tekintet vonz.
A néhai Diana hercegnét idézte ez a szakértő szerint.
Vajon ki lehet ő?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.