„Persze, hogy várom, hogy unokám legyen. Szeretnék a fiam és párja mellett lenni, amikor csak szükség van rám. Főleg mivel Dóri szülei vidéken laknak, így arra gondoltam, hogy nekem több alkalmam lesz majd besegíteni. Én már mondtam is, hogy nyugodtan hozzák majd a gyereket. Vigyázok rá szívesen„ – vallotta be Csepregi Éva, hozzátéve, hogy még várna egy keveset a nagymamasággal. „Most beindult az életünk, állandóan készülünk a koncertekre, meg folyamatosan próbálunk. Most egy utazó színházban is dolgozom, egy Neil Simon-darabot játszunk és ebből most sok előadás is volt, szóval ha unokáról van szó, akkor azt tudom mondani, hogy olyan másfél-két év múlva tudnék ott lenni a topon” – tette hozzá sztár.

Fotó: Bors

“Bővült a család és nagyon örülök neki”

Csepregi Éva fia, Dávid tavaly szeptemberben vette feleségül barátnőjét.
Nagyon örülök neki, hogy így már nem csak egy fiam van, de egy lányom is lett. Próbálok úgy viselkedni, hogy a gyerekek érezzék, hogy mellettük vagyok, ugyanakkor azért igyekszem nem beleszólni az életükbe„ – magyarázta akkor az énekesnő, aki szerencsésnek érzi magát. „Dórival kezdettől fogva nagyon jól megtaláltuk a hangot. Sokat utaztunk együtt. Volt alkalmunk megismerkedni, ami azért jó dolog, mert az ember csak szeretné tudni, hogy milyen is az a bizonyos lány” – mesélte a Neoton Família énekesnője.

Fotó: Bors