Az őszes hajjal és borostával is kisfiús bájt árasztó szívtipró május 6-án töltötte be a 60. életévét. A sorozatszereplőből viharos sebességgel A-listás világsztárrá lett Oscar-díjas színész, rendező, producer és üzletember több tucat párkapcsolat után nyolc éve rátalált az igazi boldogságra. A házassága és az apaság új perspektívával gazdagította az életét, a munkáját – az egész világát. Amallal nagyon boldogok, a hot! magazin csütörtöki számában George Clooney azt is elárulta, hogy alakult első házassága a nyolcvanas években.

„Teljesen megváltozott az életem”

„A nyolcvanas évek végén pár hónap együtt járás után feleségül vettem Talia Balsam színésznőt, ám három év után elváltunk. Amikor Amalt megismertem, nemcsak a szépsége bűvölt el, de az esze, a karakánsága, a humora is – még hasonlóval sem találkoztam addig! Sokáig titokban randiztunk, senki sem tudott rólunk, mi pedig imádtuk ezt. Aztán persze kitudódott a szerelmünk, a többi pedig már történelem… Amióta elvettem, és megszülettek a gyerekeink, teljesen megváltozott az életem, és a legjobb irányba! Igaz, volt néhány hullámvölgyünk a kö­zel­múlt­ban a feleségemmel, de boldogság tudni azt, hogy a legsötétebb óráinkban is képesek vagyunk visszatalálni egymáshoz” – vallott élete szerelmi titkairól.

Azt talán kevesen gondolták volna, hogy a pandémia alatt mosott, főzött, takarított a sármőr, pedig így van, erről és a gyereknevelés nehézségeiről, valamint örömeiről is nyilatkozott, ami a hot! csütörtöki számában elolvasható.