
Meghan Markle „megszervezett” házasságot kötött Harry herceggel
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
A színésznő beismerte, hogy a Johnny Depp ellen válókereset benyújtása előtt találkozott James Francóval.
Míg Heard korábban azt állította, hogy nem tudta, mikor ment át James otthonába, később mégis kellemetlen helyzetbe került, ugyanis a bíróságon is bemutatott felvételekből kiderül: a színésznő és Franco együtt voltak a liftben. Amber Heard korábban a tárgyaláson azt mondta, hogy hajánál fogva ragadta meg őt korábbi férje, egy másik meghallgatáson pedig arról beszélt, hogy egy vodkásüveggel szexuálisan bántalmazták.
A színésznő őszintén mesélt a liftben történtekről a bíróságon. „A barátom volt. És a szomszédban lakott, szó szerint a szomszédban” – mondta Depp ügyvédjének, Camille Vasqueznek a tárgyalás során.
„És őszintén szólva kimerítettem támogatói hálózatomat a szokásos barátaimmal, és örömmel fogadtam akkoriban annyi barátságot, amennyit csak lehet” – magyarázta Amber Heard, majd hozzátette, hogy Depp rendszeresen féltékeny volt és azzal is megvádolta, hogy viszonya volt Francóval – számol be róla a US Weekly.
„Johnny mérges volt rám, amiért elvállaltam a munkát James Francóval” – állította a Danish Girl sztárja május 5-i vallomásában. „Gyűlölte James Francót, és már azzal vádolt, hogy a múltban valamiféle titokban volt vele valami, hiszen együtt csináltuk az Pineapple Expresst” – mondta a színésznő.
„Nem Johnny Depp az egyetlen partnered, akit megtámadtál” – állította Vasquez, Johnny Depp ügyvédje. Mire erre Amber Heard úgy válaszolt: Soha nem bántalmaztam egyetlen partneremet sem. Sem Deepet, sem más olyan személyt, akivel romantikus kapcsolatban voltam.
II. Erzsébet királynő már az elején gyanakodott.
Közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit Czippán Anett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.