Völgyi Zsuzsi vallomása: Utáltuk azt a dalt…

A Romantic együttes szekere már dübörgött, amikor 2001-ben megjelent a zenekar második nagylemeze. A határidő szorított és hiányzott egy dal a B oldalról. Ez lett a formáció egyik legsikeresebb nótája, de Völgyi Zsuzsi, Kunovics Katinka és még Győzike is hidegrázást kapott tőle.



Megosztás
Szerző: Buster
Létrehozva: 2024.10.15.
Romantic Völgyi Zsuzsi Kunovics Katinka Gáspár Győző

Egy visszaemlékezős posztnak indult, amit maga a sikerdal szerzője osztott meg a közösségi oldalán, de hamar kiderült, hogy több van ebben, mint holmi nosztalgikus visszaemlékezés. Történt ugyanis, hogy Harmath Szabolcs zeneszerző, aki többek között a legismertebb Romantic dalok szerzője is, belefutott a 2001-ben megjelent Nap, hold, csillagok című album egyik emblematikus dalához készült klipbe, és ha már így esett, leírta születésének történetét. „Egy kis érdekesség: 23 éve írtam ezt a dalt, mivel csak 9 volt meg a készülő lemezről és ”gyorsba” kellett még egy a B oldalra”- írta a zeneszerző, aki posztjába beillesztette a Vágyom rád című dal videóját, ami 4 milliós megtekintést hozott a Romantic számára és persze egy platinalemezt is. Ezért is tűnt érdekesnek Kunovics Katinka kommentje, ami így szól: „Rá sem akartuk tenni a lemezre! Utáltam!” - írta az énekesnő.

Völgyi Zsuzsi
Völgyi Zsuzsi ki nem állhatta a Romantic sikerdalát (Fotó: Bors)

Völgyi Zsuzsi: „Egyszerűen unalmasnak találtuk”

A témában felkerestük Völgyi Zsuzsit is, aki nem titkolta, ő is osztozott barátnője álláspontjával, vagyis cseppet sem találta jónak a sebtiben összerakott nótát. „Pontosan úgy volt, ahogy Katinka is írta. Nagyon nem akartuk a Vágyom rád című dalt, mert egyszerűen unalmasnak találtuk és nem hallottunk benne igazi harmóniákat és változatosságot.” 

Egy jó dal olyan, mint egy sűrű leves. Van benne minden. De ebben nem volt.

„Persze teszteltük a nótát, vagyis megmutattuk a szeretteinknek és a barátainknak. Fura mód mindenki el volt tőle ájulva. Egyébként ez azóta is pont így van. Ha egy zenésznek nem tetszik egy dal, az a közönségnek biztosan a kedvence lesz, és fordítva” – nevetett Völgyi Zsuzsi, aki elárulta, a későbbi sikerdal volt a legkisebb baj azzal a bizonyos lemezzel.


Nagyon gyorsan lett hiánycikk...”

Ha már itt tartunk, a kiadónk sem hitt a lemez sikerében. Nem is gyártottak belőle túl sokat. Ráadásul valamilyen érthetetlen okból januárra tették a megjelenést, amiről mindenki tudja, hogy lemezeladás szempontjából halott ügy, hiszen mindenki kiköltekezett karácsonykor. Ennek ellenére olyan gyorsan lett hiánycikk, hogy gyakorlatilag rekord idő alatt vált volna platinalemezzé, ha van belőle elég. Végül gyorsan utána gyártottak és el is érte a platina szintet, de rekord így már nem lett. Kicsit az volt az érzésünk, hogy a kiadó szabotálni akarta a bandát” - mesélte lapunknak Völgyi Zsuzsi.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás