„Nem szomorkodom, pedig minden okom meglenne rá” – az elengedésről vallott Náray Erika

Én egy végtelenül konzervatív lány vagyok ilyen szempontból, azt gondolom, hogy egy gyereknek az a legjobb, ha a szüleivel nő fel, és azt látom, hogy az emberek többsége nagyon könnyen feladja. Szerintem a gyerek boldogsága időnként a sajátunkat is felül kell írja. És én ezért is küzdöttem abban a négy évben. Tartottam magam, de nagyon nehéz volt. Végül úgy váltunk el, hogy ő utána egyből külföldre költözött, és a lányom nagyon keveset látta az apukáját onnantól kezdve, szóval ez egy speciális helyzet volt. De nagyon igyekeztem, hogy legyen apukája ettől függetlenül, soha nem bántottam, és mindig támogattam, hogy találkozzanak

A gyerek Berlinben él már fél éve a vőlegényével. Mi nagyon erős szimbiózisban voltunk mindig és vagyunk is attól függetlenül, hogy nem itt él velem. De ha én azt látom, hogy neki jó, akkor én nagyon boldog vagyok és nem szomorkodom, pedig minden okom meglenne rá. Az a dolga huszonévesen, hogy elmenjen, szerelmes legyen, vőlegénye legyen, aki egyébként egy tüneményes fiú, egy szentesi iskolatársamnak a fia, és fizikus, aminek nagyon örülök, hogy nem művészlélek. Szépen építgetik az életüket Berlinben, és majd szeretnének valahol a mediterrán térségben letelepedni, például Barcelonában, addig pedig járják a világot, élnek itt is, ott is pár évet. De ha egyszer visszakanyarodik az éltük ide, én akkor is nagyon fogok örülni nekik, bár ők úgy tervezik, hogyha egyszer kint letelepednek, akkor oda bármelyik szülő ki tud menni, és ott élhet ő is velük, úgyhogy még ez is szóba jöhet. Barcelona egy jó hely.