
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA fiatal művészek épp pályájuk csúcsán járnak, de ismerőseik szerint a szerelem még a munkájuknál is fontosabb számukra.
Minden jel szerint egymásba szeretett az énekesnő Dua Lipa és a színész Callum Turner. A pár önmagát buktatta le, mikor Lipa elkísérte a színészt a bemutatásra kerülő sorozata, A levegő urai bemutatójára, majd az after partyn szenvedélyesen táncoltak egymással – írja a Page Six.
A pletykás nyelvek szerint ugyan a kapcsolat még egészen friss, a két művész fülig szerelmes, és közös jövőt képzelnek el maguknak. Ebben még az sem hátráltatja őket, hogy épp sikert sikerre halmoznak a szakmájukban: Lipa nagy eséllyel Oscar-jelölést is kaphat a Barbie egyik betétdaláért, míg a Legendás lények-filmekben is feltűnő Turnernek két sorozata is most kerül bemutatásra. Az énekesnő előtt Vanessa Kirbyvel járt, akivel pont azért szakítottak, mert a sok munka mellett nem jutott elég idejük egymásra.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.