
Família Kft.-különkiadás? Ma is összejárnak a népszerű sorozat sztárjai
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolIsmét találkoztak a Família Kft. színészei. A sorozat 24 éve ért véget, a szereplők azóta is rendszeresen találkoznak.
Esztergályos Cecília, Xantus Barbara, Baranyi László, Csonka András és Spáh Dávid nevét nem kell bemutatni azoknak, akik a 80-as, 90-es években születtek. Ugyanis többek között ők voltak a Família Kft. című magyar sorozatnak a főszereplői. A televíziós műsor volt az első szituációs komédia Magyarországon. A kilenc évadot megélt sorozat alatt a nézők szeme láttára váltak igazi családdá a színészek. Nem is meglepő, hogy mind a mai napig nagyon szeretik egymást és gyakran találkoznak.
Nemrég Csonka András posztolt egy képet, ahol többek között a fent említett színészekkel találkozott. A fotóhoz pedig néhány érzelmes mondatot is írt.
VOLTUNK együtt hosszan és sikeresen, ezért ma, jelen időben is összetartunk, VAGYUNK, közünk van egymáshoz, és ez a garancia, hogy LESZÜNK is, mert ez így természetes. A Família Kft. örök
– írta Csonka András.
Természetesen az ujjongó kommentek sem maradhattak el, hiszen munkásságukkal még ma is rengeteg embernek okoznak vidám és meghitt perceket.
Félévente találkoznak
A Família tagjai úgy érzik, csak a képernyőn fejeződött be a történetük, az életben még most is összetartoznak.
„Negyedévente, félévente megpróbálunk találkozni a többiekkel, bár mindenkinek rengeteg a dolga, igyekszünk minél többen eljutni ezekre az eseményekre. Igaz, a sorozatnak már 22 éve vége van, mi azóta is megmaradtunk egy családnak” – mesélte lelkesen lapunknak Csonka András. A színész, aki szívesen leforgatná a Família Kft.-különkiadást.
Top hírek


Jennifer Lopez összeomlott: könnyekben tört ki fia miatt
Ráadásul még a fia édesapja sem volt jelen.

Nem mindennapi jó tanács! Tom Hanks elárulta Taylor Swiftnek a hosszú házasság titkát
Taylor Swift nagy napja közeleg, ennek kapcsán segítette a színész.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre