Végre egy igazán lényegtelen, unalmas, ám napsütéssel teli, pihenős vasárnapnak indult a délelőtt. Már amennyire lehet ilyet mondani két kisgyermek mellett. De megvolt a halvány remény rá. Végre nem kellett sehová menni, mindenki nyugodt és jóllakott volt, és szólt a jó kis zene. De aztán beszaladt a férjem a szobába és közölte, hogy a nagyobbik fiunk egy legót dugott az orrába.

Először a röhögés kerülgetett minket, mert úgy gondoltuk, ez majd percek alatt megoldódik. Az első reakcióm katasztrofális volt, mire szegény gyerek többször is bocsánatot kért, vérző orral. Itt aztán kezdett mindenki kétségbe esni. Próbálkoztunk mindennel, ami az eszünkbe jutott, meg amit hirtelen a nagy keresőben feldobott a rendszer, de semmi sem sikerült. Miután a „szemöldökcsipesszel szedjük ki” a legót akció tizedik alkalommal sem hozta meg az eredményt, mondtam, hogy akkor hívom az egyik gyermekkórház ügyeletét és rohanjanak befelé. A telefonnál lévő ügyfélszolgálatos majdnem elnevette magát a probléma hallatán, és a sokat látott ügyeletes orvos is elmosolyodott, de azért mondta, hogy mielőbb érjünk be. Sírva vitte be a férjem a gyereket, aki attól rettegett, hogy felvágják az orrát. Alig tudtuk megnyugtatni.

Aztán valójában a recepciónál jött rá mindenki, hogy itt nagyon nagy baj is lehetett volna, hiszen rögtön azt kérdezték, hogy nincsenek-e légzési nehézségei. Nem voltak. A doktornő szerencsére gyakorlott kézzel, pár másodperc alatt kivette azt a fránya játékdarabot. Ez a kis tárgy akár a hörgőjébe is bekerülhetett volna. Egy ismerős párocskának a gyermeke jó pár éve egy ilyen kis, az orrán ledugott tárgy miatt élet-halál között lebegett, ami lekerült a hörgőjébe, de szerencsére sikerült segíteni rajta.

Hiába kérdeztük a gyerektől a miérteket, nem volt hajlandó válaszolni rá, de igazából megértettem. Vagyis próbáltam, hiszen gyerek, aki mindenre kíváncsi. Ez is egy olyan dolog, amit ki akart próbálni. Miért is ne? Pedig amikor azon a reggelen megtaláltam és visszaadtam neki azt a kis darabkát, végigsuhant bennem egy rossz érzés, de elhessegettem. Ez volt a gond. Jó lenne megtanulnom végre, hogy ha jelez az a belső hang, arra mindig figyelni kell. Nincs mese.