RETRO RÁDIÓ

Milliárdoktól esik el a Fradi a BL-ben





A vártnál sokkal kevesebb bevételt hoz a Ferencváros focicsapatának a Bajnokok Ligája szereplés. A gárda hiába jutott be a csoportkörbe, a koronavírusjárvány mindent keresztülhúzott. Nézők százezrei nélkül csak 3,7 milliárdos bevételkieséssel számol a klub.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.25.
Fradi a BL-ben

A Ferencváros focicsapata lejátszotta már a negyedik csoportmeccsét is a BL-főtábláján. A koronavírusjárvány miatt az összes klub hatalmas bevételtől esik el, így a Fradi is.

Két meccs nézők előtt

A Ferencváros a selejtezőket is beleszámolva eddig öt találkozót játszott idehaza a BL-ben. Ezekből háromszor zárt kapuk mögött, kétszer pedig úgy, hogy a szurkolók csak a stadion 30 százalékát tölthették meg. Az öt találkozón eddig nagyjából 130 ezer jegyet értékesíthetett volna a gárda, pluszba még 60 ezret a Barcelona ellen. Ehelyett összesen 26 ezer belépő fogyhatott el a Dinamo Kijev és a Juventus ellen összesen.

Milliárdos kiesés

Az Origo számításai szerint eddig a két meccsen 617 millió forintos jegybevételt könyvelt el a klub, a kiesés azonban sokkal nagyobb: az üres lelátók miatt 3,7 milliárd forint esett ki. Ha ehhez hozzávesszük a zártkapus NB I-es bajnokikat, akkor a hiány jóval nagyobb, mint 4 milliárd forint. Az persze nem is kérdés, hogy a járvány nélkül az összes csoportmeccs teltház előtt zajlott volna a Puskás Arénában, és a selejtezőkre is jó eséllyel megtelt volna a Groupama Aréna.

Az UEFA-tól érkezik a bevétel

A csoportkör még így is nyereséges a Ferencváros számára, ez pedig az UEFA által juttatott “sikerdíjnak” köszönhető. A csoportkörös szerepléssel 5,5 milliárd forint biztosan érkezik, ehhez jönnek még a pontpénzek és a televíziós közvetítésből származó bevétel. A Ferencváros a Dinamo Kijev ellen elért 2-2-es döntetlenjével 330 millió forintot kapott.





Ezeket olvastad már?
„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

Tényleg magának köszönheti? Ezért bántják Szoboszlai Dominiket

Tényleg magának köszönheti? Ezért bántják Szoboszlai Dominiket

„Nem számítok meglepetésre” – Bozsik Péter megnevezte a kiesőket

„Nem számítok meglepetésre” – Bozsik Péter megnevezte a kiesőket

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

„Lenyűgöző látni” – Magyar válogatott focistáról áradozott ellenfélként a Bundesliga-edző

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás