RETRO RÁDIÓ

Megrendítően őszinte szavak Schumacher állapotáról





Hét évvel ezelőtt, 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet a hétszeres világbajnok.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.27.
találgatás

Állapotáról azóta szinte semmi nem tudni, főként találgatásokat lehet csak hallani. A családon és barátokon kívül csak pár szakmabeli akad, aki több információval rendelkezik Michael Schumacher állapotáról.

A szűk körbe tartozik Kai Ebel is, aki konkrét információk helyett sejtetni engedte, hogy valamit tud. A legendás Forma-1-riporter – ahogy emlegetni szokták a helyszíni tudósításai miatt: Mister Boxutca – Schumi sikerei idején szinte napi kapcsolatban volt a világsztárral, akinek a hogylétével kapcsolatban most kitérő, mégis sokatmondó szavakkal beszélt - írja a Ripost.

Leginkább azt mondanám, hogy nincs jól. Ha igazán javulna az állapota, ha jelentős előrelépés lenne tapasztalható az állapotában, akkor arról tudnánk. Akkor nem lenne ok hallgatni róla. Számomra ez azt jelenti, hogy sajnos nincs fejlődés, úgyhogy csak a reménykedés marad. Máskülönben már hallottunk, láttunk, észrevettünk volna valamit” - mondta Ebel a Bild-videobeszélgetésben az otthonában ápolt Schumacherről.

Csak találgatni lehet Michael Schumacher állapotáról
Fotó: AFP

Pár héttel ezelőtt Flavio Briatore exének eredt meg a nyelve a versenyzőről.

Nem beszél, a szemével kommunikál. Csak hárman látogathatják, azt is tudom, hogy kik. Spanyolországba költöztek, és a felesége létrehozott egy otthoni kórházat. Nem tud beszélni” – idézte több olasz lap is Elisabeta Gregoraci szavait.

 





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás