RETRO RÁDIÓ

Megrázó szavak, ezt mondta Schumacherről a fia





A hétvégén világbajnok lehet a Forma-2-ben, Michael Schumacher 21 éves fia.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.25.
szeretet

Két évvel a Forma-3 után, a hétvégi bahreini versenyen a Forma-2 világbajnoki címét is megnyerheti Mick Schumacher.

Az egy „emelettel” följebb, az F1-ben hétszeres győztes Michael Schumacher 21 éves fia jövőre már a Haas Racing pilótája lehet a királykategóriában. Ott újoncként, a gyengécske autóval elvileg nem kellene megküzdenie különösebb elvárásokkal – csakhogy sokak szerint a neve óriási terhet ró a vállára - írja a Ripost.

Amit ő véghezvitt, rendkívüli volt. Ezt napról napra mindinkább felismerem. A születésem utáni évben nyerte az első vb-címét az ötös sorozatából (a Ferrarival 2000-től 2004-ig öt szezonban bizonyult a legjobbnak – a szerző), ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ugyanakkor én sohasem a világ legnagyobb autóversenyzőjét láttam benne, hiszen elsősorban egyszerűen az apám volt” - nyilatkozta a „kis Schumi”, aki máig gyakran néz videókat apja versenyeiről, és elmondása szerint sok hajdani tanácsát hasznosítja.

Gyerekkorában inkább anyja leánykori nevét használta (Mick Betsch néven versenyzett), hogy elkerüljék a felhajtást. Most azonban már úgy érzi, nem terhes neki a Schumacher név: „Őszintén szólva nem érzek nyomást a családnevem miatt. A stressz sokkal inkább saját magamból ered.”





Ezeket olvastad már?
Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás