RETRO RÁDIÓ

Magyar rangadó a Bundesligában: összecsapnak válogatott légiósaink





Szalai Ádám nehéz helyzetbe került csapata Gulácsi Péter és Willi Orbán ellen küzd a feltámadásért.



Megosztás
Szerző: vav
Létrehozva: 2021.01.22.
idegenlégió

Magyar szempontból rendkívül fontos mérkőzést rendeznek szombaton a német labdarúgó Bundesligában, a „visszavágókör” kezdetét jelentő 18. fordulóban. Szalai Ádám csapata, a Mainz a három válogatottbeli társát foglalkoztató RB Leipziget fogadja (szombat, 15.30, tv: Sport 2). Négyük közül Szoboszlai Dominik a sérülése miatt egyelőre nem mutatkozhat be a német bajnokságban.

Fotó: AFP

A többiek jó eséllyel pályára lépnek, Gulácsi Péter például kirobbanthatatlan a lipcseiek kapujából.

Szalainak küzdenie kell a helyéért

Szalai Ádám immár több mint tizenegy éve (2010. január 16-án) mutatkozott be a Bundesligában. Azóta újra a Mainz játékosa – közben megjárta a Schalkét, a Hoffenheimet és a Hannovert is –, és mint mindenhol, most is keményen meg kell küzdenie a helyéért.

Szalai (középen) az utóbbi hetekben csereként újra játszott (Fotó: Facebook)

A nyári Európa-bajnokságig csúcsformába akar kerülni. Nem kizárt, hogy ezért rövidesen a klubváltás mellett dönt, de már Mainzban sem reménytelen a helyzete. Új edzője, Bo Svensson a csapattársa volt, és jól ismeri az erényeit a régi-új sportigazgató és menedzser is. A visszatérésük óta Szalai csereként egyre több játékperchez jutott, a korábbi teljes mellőzés után az utóbbi négy meccsen már mindig becserélték.

Erősödik a lipcsei magyar tengely

A tavalyi Bajnokok Ligája-elődöntős RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter ellenben egy percet sem hagyott ki a szezon most véget ért első felében. Végigjátszotta csapata mind a 25 tétmérkőzését.

„Timo Werner és Patrik Schick távozásával nyáron ötven gólt vesztettünk, a pótlásuk időbe telik. Mégis versenyben vagyunk a BL-ben, a bajnokságban és a kupában, sőt jók a kilátásaink” – értékelt a féltávnál Gulácsi.

A térdsérülése után egy évvel Willi Orbán is visszabirkózta magát a kezdőcsapatba. December elejétől szinte kirobbanthatatlan a védelemből. A magyar tengelyből tehát már csak a Salzburgból érkezett Szoboszlai Dominik februári fel- és beépülésére kell várnunk.

Sallaiék a kupaindulásért hajtanak

Az ötödik magyar válogatott Bundesliga-légiós, Sallai Roland csapata, a Freiburg otthonába a Stuttgart látogat szombaton. Mindkét középcsapat azért harcol, hogy a szezon végén indulási jogot szerezzen az Európa-ligában vagy az újonnan induló Európa Konferencia Ligában.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Roland Sallai (@rolandsallai) által megosztott bejegyzés

A freiburgiak új klubrekordot jelentő – öt meccset számláló – győzelmi sorozatának egy hete véget vetett ugyan a Bayern München, de Sallaiék formája biztató a folytatásra. A 23 éves magyar szélső egyre inkább bizonyít a német bajnokságban: szezonbeli 16 meccsén 5 gól és 4 gólpassz a mérlege, legutóbb szerdán bevette az Eintracht Frankfurt kapuját is.





Ezeket olvastad már?
Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

„Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás