
Fogták a fejüket, Brad Pitt a frászt hozta a McLaren szerelőire
Brad Pitt teljesen kiakasztotta a McLaren szerelőit.
Igaly Diána rosszul érezte magát, ezért elővigyázatosságból kórházba vonult – tájékoztatott az olimpiai bajnok sportlövő fia és családja, akik bíznak mielőbbi felépülésében.
A Magyar Sportlövők Szövetsége Igaly Diána alelnök asszony és olimpiai bajnok sportlövő fia, valamint családja kérésére az alábbiakról tájékoztatta a sportszerető közvéleményt:
„Édesanyám nem érezte jól magát, így elővigyázatossági okokból kórházba vonult. Az egész család kényesen ügyel a rendszeres fertőtlenítésre, maszkviselésre és a biztonságos távolságtartásra, mégis sokakhoz hasonlóan édesanyám is elkapta a koronavírust. Hálásak vagyunk az orvosok és ápolók odaadó munkájáért! Köszönjük, hogy sokan gondolnak rá és imádkoznak a mihamarabbi gyógyulásáért. Azt szeretnénk, hogy felépülése továbbra is nyugodtan és zavartalanul folytatódhasson.”
Igaly 2000-ben, Sydney-ben bronzot, 2004-ben, Athénben aranyérmet nyert az olimpiai skeetlövő versenyben. Négyszeres világ-, ötszörös Európa-bajnok. Hétszer nyert magyar bajnoki címet. 2013 novemberétől a magyar koronglövők szakágvezetője lett – írja a Bors.
Brad Pitt teljesen kiakasztotta a McLaren szerelőit.
Mielőtt elhúzza a függönyt, kiles az ablakon a pucér modell.
Ole Werner a felkészülés előtt elbeszélget a klubikonokkal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.