A kezdés után próbált kezdeményezni az Újpest, akadt is helyzete, mégis a vendégek szereztek vezetést. Jól szűrtek a kisvárdaiak, míg az újpesti védelem határozatlan volt, ennek eredményeként a félidő közepére nőtt a különbség. A kétgólos előny elkényelmesítette a vendégeket, és védelmi kihagyásuk szépítő gólhoz segítette az Újpestet. Kiegyenlített maradt a játék, az első hazai gólt jegyző Perosevic nagyszerű átlövésével – labdája gellert is kapott egy blokkoló lábon – pedig még a szünet előtt egyenlített a házigazda.

Az Újpest irányított a második játékrész elején is, de gólokat ismét a vendégek szereztek: öt percen belül előbb szabadrúgás, majd szöglet utáni beívelésből volt eredményes két védőjük. A találkozón másodszor volt kétgólos előnyben a Kisvárda. A lefújásig meddő mezőnyfölényben játszott az Újpest, a várdai kapura nem jelentett veszélyt. A vendégek rutinosan tartották és járatták a labdát, a kinyíló hazai védelemre vezetett kontráikban olykor gólveszély is volt.

Az Újpestnek megszakadt a hat hazai bajnoki mérkőzése óta tartó veretlenségi sorozata, amely során négyszer győzött, kétszer ikszelt. A lila-fehérek pályaválasztóként negyedszer találkoztak a Kisvárdával, három 1-0-s siker után először maradtak alul. A Kisvárda nagyszerűen teljesít vendégként: az előző öt idegenbeli bajnokijából a negyediket nyert meg.