RETRO RÁDIÓ

Szívmelengető: így mondanak köszönetet a menekült gyerekek a Fradinak - Videó!





A háború elől menekülő gyerekeket fogadott a klub Budapesten, akik nagyon hálásak az élményekért és azért, hogy elfeledtették velük a háború borzalmait egy időre.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.13.
megható

„Ez a csapat akkor érkezett Magyarország fővárosába,amikor Ukrajnában a legintenzívebb harcok dúltak. Sok gyermek úgy hagyta el otthonát,hogy még a holmiját sem tudta rendesen összepakolni,sajnos egyikünk sem volt felkészülve egy ilyen rettenetes és ismeretlen helyzetre,mint a háború.Ezt a fogalmat csak könyvekből,filmekből és videojátékokból ismertük,ami egyszerre reális tragédiává vált számunkra.Ti segélykezet nyújtottatok akkor,amikor mindegyikünk élete a legnagyobb veszélyben volt” - írták a gyerekek és gondviselőik nevében elküldött köszönőlevélben.

„A Magyar Kormány által szervezett akció alatt, több,mint 170 labdarúgót sikerült kimenekíteni Budapestre,ahol a gyerekek végre nyugodtan fellélegezhettek a háború szörnyűségeitől. A teljes ellátáson kívül rengeteg programon és hivatalos meccseken vehettünk részt,amit a gyerekek sosem felejtenek el” - szólt a megható üzenet.

Az FTC az Oroszország és Ukrajna között kirobbant háború elől menekülő, hazájukat elhagyó gyerekeknek és fiataloknak biztosít folyamatos sportolási lehetőséget március óta a Ferencváros Népligeti Sportközpontjában, ahol a Fradi akadémiájának korosztályos edzői tartanak edzéseket, heti négy alkalommal.

A Ferencváros egyúttal a mindennapi élethez és a sportoláshoz szükséges eszközöket is biztosítja a gyerekeknek, így a tisztálkodó eszközöktől a sportfelszerelésekig mindent - tájékoztatta az MTI-t az FTC.

MTI/Kovács Anikó

A klub múlt héten a napi edzés után sportpályán kívüli programot is szervezett az ukrán gyerekeknek, akik megtekintették a Szent István Bazilikát, ahol Bánki József, a Ferencváros korábbi labdarúgója kalauzolta őket.

- mondta az eseményen Bánki.

MTI/Kovács Anikó

A csaknem 50 főnek - a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével közösen - megtartott program keretében a gyerekek ellátogattak a Dohány utcai zsinagógába is.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ukrán gyerekeknek szóló beszédében elmondta: örül neki, hogy a vendégek megtapasztalhatták, milyen jó kapcsolat van a szervezet és a Ferencváros között.

A program rendhagyó pizzapartival ért véget a Rumbach utcai zsinagógában.





Ezeket olvastad már?
Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás