RETRO RÁDIÓ

Halálcsoportban a Fradi, Messi és Ronaldo is Budapestre jön





Megtartották a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. A Ferencváros 25 év után tért vissza Európa élcsapatai közé.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.01.
Európa legjobbjai

Athénban tartották az UEFA gáláját, ahol kisorsolták a Bajnokok Ligája elitkörébe jutott 32 klub csoportbeosztását. Szoboszlai Dominik Salzburgja, valamint Gulácsi Péter és Willi Orbán Lipcséje mellett a Ferencváros révén is érintett volt a magyar labdarúgás. A Fradi a negyedik (leggyengébb) kalapból várhatta három csoportellenfelét, míg a három magyar idegenlégiós csapata a harmadikból.

Egyik négyes sem mondható könnyűnek, a Fradi sem számíthat sétagaloppra, miután megkapta a Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev csapatait.

Újra mehetnek nézők a mérkőzésekre

Mint arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) engedélyezi, hogy az égisze alá tartozó mérkőzéseken a stadionok legfeljebb harmincszázalékos kihasználtsággal fogadjanak nézőket.

Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros, amely a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatát is vendégül látja majd a BL csoportkörében, nagyjából 7 ezer szurkolót engedhet be a Groupama Arénába.

G Csoport:

Juventus

Barcelona

Dinamo Kijev

Ferencváros

A Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal megkapta a Paris SG-t, a Manchester Unitedet és a Basaksehirt, míg Szoboszlaiék a Bayern Münchennel, az Atlétcio Madriddal és a Lokomotiv Moszkvával játszanak ősszel.

A teljes csoportbeosztás:

A: Bayern München, Atlético Madrid, Salzburg, Lokomotív Moszkva

B: Real Madrid, Donyeck, Internazionale, Mönchengladbach

C: Porto, Manchester City, Olimpiakosz, Marseille

D: Liverpool, Ajax, Atalanta, Mydtjilland

E: Sevilla, Chelsea, Krasznodar, Rennes

F: Zenit, Dortmund, Lazio, Bruges

G: Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev, FERENCVÁROS

H: PSG, Manchester United, Lipcse, Isztambul

A csoportkör menetrendje:

  • játéknap: október 20-21.
  • játéknap: október 27-28.
  • játéknap: november 3-4.
  • játéknap: november 24-25.
  • játéknap: december 1-2.
  • játéknap: december 8-9.
  • A döntőt a tervek szerint 2021. május 29-én rendezik az isztambuli Atatürk Stadionban.

    A sorsolás eredményét Varga Judit igazságügyi miniszter is kommentálta egy Facebook bejegyzés formájában:

    „Jó estét Európa! A sorrendmódosítás jogát fenntartjuk” - írta.





    Ezeket olvastad már?
    Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

    Csodacsapat nyomába eredt a Fradi

    Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

    Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

    „Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

    „Évről évre fejlődik” – Nagy titkot árult el Dibusz Dénesről a felesége

    Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

    Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás