RETRO RÁDIÓ

Fantasztikus teljesítmény, Hamilton nyerte az idénynyitót Bahreinben





A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma–1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.28.
Hamilton győzelem

A 36 éves Hamiltonnak ez pályafutása 96. futamgyőzelme, Bahreinben pedig immár ötödször diadalmaskodott.

A címvédőnek nagyot kellett küzdenie a hajrában Max Verstappennel, a Red Bull holland pilótájával, aki végül másodikként zárt. A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, aki az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot.

A felvezető körön Sergio Pérez Red Bullja műszaki hiba miatt megállt, így a versenybíróság plusz egy felvezető kört rendelt el, ezzel a versenytáv is rövidült, 57 helyett 56 kör lett. Pérez versenyautója időközben beindult, a mexikói pilóta így a boxutcából tudott nekivágni a futamnak.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Verstappen megőrizte a vezető helyet, mögé Hamilton és Bottas sorolt be, a finnt azonban Charles Leclerc (Ferrari) már az első körben megelőzte. Verstappen a csapatrádión többször is jelezte, hogy valami nincs rendben az autójával, közben a hatodik körben Bottas elment Leclerc mellett és visszavette a harmadik pozíciót.

Az első kerékcseréknél Hamilton három körrel korábban járt a boxban, mint Verstappen, és ezzel a brit címvédő átvette a vezetést, mögötte Verstappen, Bottas volt a sorrend a dobogós helyeken. A középmezőny elején közben Carlos Sainz Jr. (Ferrari), Fernando Alonso (Alpine) és Sebastian Vettel (Aston Martin) vívott látványos és nagy csatát, ebből végül Sainz jött ki a legjobban. Tíz körrel a leintés előtt Verstappen hátránya három másodperc volt Hamiltonnal szemben, akit négy körrel a vége előtt meg is előzött, ám rögtön utána visszaengedte maga elé, mert a csapattal egyeztetve úgy ítélte meg, hogy szabálytalan volt az előzési manővere. Hamilton a hátralévő három körben már nem adott lehetőséget az előzésre Verstappennek annak ellenére, hogy a Mercedes hátsó gumijai az eltérő stratégia miatt jóval kopottabbak voltak és kevésbé tapadtak, mint a Red Bull abroncsai.

Negyedikként Lando Norris (McLaren), ötödikként pedig Sergio Pérez (Red Bull) zárt, a két Ferrarinak szintén sikerült az első tízben célba érnie: Charles Leclerc hatodik, Carlos Sainz Jr. nyolcadik lett. A most debütáló újoncok közül a japán Cunoda Juki (Alpha Tauri) teljesített a legjobban, kilencedikként két világbajnoki pontot szerzett.

Mick Schumacher (Haas) élete első Forma–1-es versenyén 16. lett, csapattársa, a szintén újonc orosz Nyikita Mazepin rögtön a rajt után kiesett.

A szezon három hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal.





Ezeket olvastad már?
Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás