RETRO RÁDIÓ

Ezzel nyertünk, íme Szoboszlai Dominik bombagólja - Videó!





Szoboszlai Dominik szerint lehet, hogy ő lett a hős, de ezt nem egyedül érte el, társai és az egész csapat nélkül nem sikerülhetett volna az a bravúr, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Izland 2-1-es legyőzésével kijusson a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.13.
Szoboszlai Dominik győzelem Európa-bajnoki pótselejtező

„Egy védő elment Sallaival, 20 méterig vezettem a labdát, tovább már nem tudtam futni, gondoltam, onnan már csak elrúgom” - idézte fel az Eb-részvételt eredményező, 92. percben született győztes gólt a Salzburg futballistája, aki nem hiszi, hogy mindenki azt várta tőle, hogy hős legyen, inkább csak azt, hogy tudjon segíteni a csapatnak.

A 20 éves futballista bevallotta, számára óriási hullámvasút volt az elmúlt hét, mivel vasárnap még úgy tűnt, nem léphet pályára ezen a sorsdöntő találkozón, aztán hétfőn derült ki, hogy mégis elutazhat, mivel mindenkinek negatív lett a koronavírustesztje.

„A gólörömnél az egész pályafutásom lepörgött előttem, hogy egészen a gyermekkoromtól hogyan jutottam el idáig” - mondta a támadó középpályás.

Botka Endre arról beszélt, hogy azt érezte, nem létezik más forgatókönyv, mint hogy nyernek. Hozzátette, még a pályán is ezt gondolta, hiába vezettek szinte végig az izlandiak.

„Mindenki tudja, milyen helyzetben van az ország. Este nyolckor mindenkinek otthon kell lennie, így tudtuk, mindenki a meccset nézi. Az egészségügyi dolgozókért is játszottunk, hogy mindenkinek okozzunk egy kis örömet ebben a nehéz helyzetben. Én azt éreztem, hogy ezt most meg kell nyernünk az egész országért” - fogalmazott a Ferencváros védője, aki szerint az izlandiaknak nem volt komoly helyzetük a mérkőzésen.

Fotó: REUTERS/Bernadett Szabo

A koronavírusos megbetegedése miatt távol maradó Marco Rossi szövetségi kapitányt helyettesítő Cosimo Inguscio úgy vélte, a meccs nehezen indult, az első 15-20 percben nem találták a helyüket, Szerinte ennek részben mentális, részben taktikai oka volt, előbbivel kapcsolatban megjegyezte, eleinte volt olyan játékos, akire fékezőleg hatott, hogy ez az egyetlen esély volt az Eb-re jutásra.

„Szünetben tanácskoztunk Rossival, mindannyian szembenéztünk önmagunkkal, hogy elúszhat ez az esély. Ezután a játékosok éhesen mentek ki, és aki éhes, az megszerzi, amit akar. A második félidőben nem volt kivetnivaló. Megérdemeltük a győzelmet, senki nem mondhatja, hogy eloroztuk valakitől” - mondta a másodedző, aki elárulta, Rossival folyamatosan kapcsolatban álltak, amit természetesnek nevezett, mondván, ő a kapitány, az ő vállát nyomja a felelősség, a cseréket is megbeszélte vele.

A Rossival kilenc éve együtt dolgozó Inguscio azt is megígérte, hogy a hozzájuk négy esztendeje csatlakozó, most szintén koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó Giovanni Constantinóval együtt megtanulnak magyarul.

Fotó: REUTERS/Bernadett Szabo

„Voltak kísérletek, hogy megtanuljunk magyarul, de beletört a bicskánk. Hármunk között volt egy megállapodás, ha kijutunk, tényleg megtanulunk. Ez a kapocs miatt lenne fontos mind a játékosokkal, mind a szurkolókkal” - mondta Inguscio, aki már harmadszor helyettesítette Rossit a kispadon, s Észtország, Wales legyőzése után Izland ellen is győzött vele a csapat. „Viccként felvetődött már, hogy jobb a mérlegem. De ha Rossi lett volna a kispadon, akkor is három győzelem lett volna ez a három mérkőzés. Abban szerencsés vagyok, hogy én ültem a kispadon, de az eredmény sosem szerencse kérdése, hanem a professzionális elő- és felkészítésé.”

Az izlandiak szakvezetője, Erik Hamrén rendkívül letörten értékelt:

„Nagyon csalódottak vagyunk, de ez érthető, öt percre voltunk az Európa-bajnokságtól. Gratulálunk, a magyarok fantasztikus nyár elé néznek. Ez egy olyan mérkőzés, amelyen az egyik csapat a mennybe jut, a másik pokolba, mi kerültünk a pokolba.”

Fotó: REUTERS/Bernadett Szabo

A szigetországiakat két éve irányító svéd szakember a jövőjéről nem kívánt beszélni, ahogy fogalmazott, annak nem most van itt az ideje.

A négy éve nyolcaddöntős magyar válogatott története során először jutott ki kétszer egymás után a kontinensviadalra. A jövő nyárra halasztott Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csaphat össze.





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Kiborultak a kapitányok, Rossi is érintett lehet: fontos változás jöhet az Eb előtt

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Váratlan bejelentést tettek Szoboszlai Dominikról, erre senki sem számított

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Dárdai fiai messzire juthatnak: mutatjuk a világ legértékesebb focista-testvéreit

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás