RETRO RÁDIÓ

Elképesztő teljesítmény, fél lábbal kelt át a Gobi sivatagon





Hihetetlen magasugró-eredménnyel is rendelkezik a kínai Hou Bin. Az 1996-os paralimpián 194 cm-rel új világrekordot állított fel.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.20.
emberfeletti

Gyerekkorában hiába figyelmeztették arra a szülei, hogy a lakóhelyük közelében lévő vasúti vágányokon óvatosan keljen át, erre fittyet hányt. Ráfizetett. Kilencévesen egy szerelvény levágta a bal lábát. De mivel mozgáséhsége határtalan volt, atletizálni kezdett, és magasugróként, 19 évesen 155 centit teljesített a kínai Hou Bin.

Háromszor nyert paralimpiát, a sílécek nagymestere, a Gobi sivatag sem fogott ki rajta (Fotó: Twitter)

„Az életben nincs olyan cél, amit ne lehetne megvalósítani”

Vasakarata jóvoltából 194-nél állapodott meg, és emiatt máig kicsit dühös, mert a kerek két métert célozta meg. Persze így sem elégedetlen a 46 éves sportember, hiszen 1996 után 2000-ben és 2004-ben is megnyerte a paralimpiát. Dicső teljesítménye ellentételezéseként a 2008-as pekingi testi sérültek játékain ő gyújthatta meg az olimpiai lángot.

Tette ezt úgy, hogy kerekesszékéhez rögzítette a fáklyát, majd törött kézujjal (!) egy kötélhágcsón 39 méter magasba húzódzkodott fel, saját izomerejének köszönhetően érte el a kandelábert, majd lihegve fellobbantotta a lángot. 2008-ban tett pontot sportpályafutására, de mivel kihívás nélkül képtelen meglenni, további célokat tűzött ki maga elé.

Jártam az Antarktiszon, úsztam annak jéghideg tengervízében, ám az igazi kihívás a Gobi sivatag átszelése volt” – emlékezik Hou. „Ott ­hét homokvihart éltem át szerencsésen a társaimmal. Mielőtt beértem volna a célba, meglepve láttam, hogy attól 50 méterre két sorban jó pár mentőautó várakozik. Amikor megtettem az utolsó lépéseimet, egyszerre nyomták meg a gépkocsijuk dudáját, és fényszórójukkal mutatták az utat.”

Manapság a valamelyik végtagjukat vesztett vagy csonkolt gyermekeknek tart motivációs előadásokat. Évente 200 alkalommal adja elő, hogy együtt illik élniük álmaikkal, és ha van elég erejük, kitartásuk, azokat bizony valósítsák is meg.

„Sohasem szabad feladni, tudniillik az életben nincs olyan cél, amit ne lehetne megvalósítani” - tanítja a lurkókkal.





Ezeket olvastad már?
Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

Széttárt lábak, pucérra vetkőzve mutatja kedvenc pózát a szemérmetlen álomnő

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

„Kedvencem a matematika" - Dzsudzsák Balázs is segíti a Loki gólvágóját

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás