A két csapat pénteken és vasárnap Nancyban találkozott volna egymással. A német klub honlapján megjelent közlemény szerint koronavírusos esetek miatt a Metz teljes kerete karanténban volt a múlt hét közepéig. Miután az összes érintettnek negatív eredményt hozott a tesztje, feloldották az elszigeteltségüket, de a hét elején egy újabb Metz-játékos bizonyult pozitívnak. A francia klub szerint ő nem került kapcsolatba csapattársaival, amióta azok elhagyhatták a karantént, a dortmundiak szerint viszont az újabb eset bizonytalanságot eredményez.

Jön a válogatott szünet

A németek szerint játékosaik a jövő heti válogatott szünetben Európa-szerte utazni fognak, ez is hozzájárult ahhoz a döntéshez, hogy nem állnak ki a nyolcaddöntőre. Ezzel a kézilabdázók és az edzők is egyetértenek.

A jelenlegi körülmények között a franciaországi túra és a mérkőzések lejátszása felelőtlenség lenne. A játékosok biztonsága és egészsége az elsődleges számunkra” – nyilatkozta Andreas Heiermann igazgatósági tag.
A Borussia Dortmund már felvette a kapcsolatot a Metz és az európai szövetség (EHF) vezetőivel is, és azt javasolta, hogy vasárnap egy mérkőzésen dőljön el a továbbjutás, addig a franciákat naponta teszteljék. Azonban az EHF állásfoglalása szerint nincs ok arra, hogy a németek ne játsszák le a meccseket a tervek szerint.

Az EHF honlapján megjelent rövid közlemény szerint a két mérkőzést – a Borussia bejelentésének következtében – törölték, de azt egyelőre nem jelentették be, hogy a Metz játék nélkül a negyeddöntőbe jut.

❌ Wir werden in der EHF Champions League nicht zu unseren Play-off-Spielen gegen Metz Handball antreten.

ℹ️ Alle Infos zu den Gründen findet ihr auf der Homepage: bit.ly/2N7P0Dh

Posted by BVB Handball Damen on Thursday, March 11, 2021

Magyar érdekeltség

A magyar csapatok közül a Győri Audi ETO KC és a Ferencváros is szombaton, hazai pályán játssza a nyolcaddöntő visszavágóját. A címvédő Győr 37-20-ra nyert a német SG BBM Bietigheim otthonában a párharc első mérkőzésén, az FTC viszont 22-19-re kikapott a montenegrói Buducnost Podrogica otthonában. A Ferencváros a vezetőedzője, a koronavírusos megbetegedés miatt hiányzó Elek Gábor nélkül játssza majd a visszavágót.