RETRO RÁDIÓ

Dibusz Dénes: Sajnálom, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk





Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője szerint csapata megérdemelte az egy pontot a Dinamo Kijev ellen 2-2-es döntetlennel zárult labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, mert a második félidőre kijavította a hibáit.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.29.
Bajnokok Ligája

Elégedettek lehetünk olyan szempontból, hogy az első félidőt elveszítettük, a másodikban pedig sikerült kijavítanunk a hibákat. Tokmac gólja nagy lökést adott, összességében rászolgáltunk az egy pontra” - mondta az ukrán szakember, aki szerint nehézséget okozott, hogy a játékosok többségének még nincs BL-tapasztalata, de a második játékrészben sikerült agresszívabban futballozni.

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa szerint egy félidő előnyt adtak a riválisnak: „Az első félidő nem úgy alakult, ahogy előzetesen elterveztük. A másodikban a gól nagy lökést adott, teljesen nyílt lett a mérkőzés. Sajnálom, hogy egy félidőnyi előnyt adtunk, hiszen a második játékrész megmutatta, ez egy ki-ki párharc és akár nyerhettünk is volna. Le a kalappal mindenki előtt, nagy szívvel és odaadással futballoztunk.”

A válogatott hálóőr arról is beszélt, nagyon nagy dolognak tartja, hogy már a második meccsen megszerezték az első pontjukat. Úgy vélte, ez, valamint a Barcelonában mutatott teljesítményük a találkozó elején és a végén, olyan önbizalmat adhat, hogy akár további pontokat tudnak szerezni.

Mircea Lucescu, a Dinamo Kijev vezetőedzője azt mondta, furcsa mérkőzés volt, hiszen az első félidőben csapata uralta a találkozót és a második játékrészben is fölényben futballozott az első hazai gólig. Ettől a Ferencváros bátrabb lett, ráadásul a kiállítás a hajrában nagyon megzavarta a Dinamót, és rosszabb lett a játéka.

Hozzátette, a Ferencváros jó csapat, amely rengeteget fejlődött, Szerhij Rebrov jó pénzért jó futballistákat igazolhatott és jó munkát végzett velük, ugyanakkor véleménye szerint ezt az összecsapást a Dinamónak kellett volna megnyernie.

Oleksznadr Karavajev, a kijeviek labdarúgója szerint nem volt problémájuk sem fizikailag, sem mentálisan. Amiben hibáztak, hogy nem zárták le az összecsapást, ez pedig lehetőséget adott a Ferencvárosnak az egyenlítésre.

Szerhij Rebrov együttese, amely múlt kedden 5-1-re kapott ki az FC Barcelona otthonában, jövő szerdán az olasz bajnok Juventust fogadja, azt a találkozót már a Puskás Arénában rendezik.

Magyar csapat 25 év után szerzett újra pontot a legrangosabb európai kupában, amely a mostani kiírásban 900 ezer eurót ér. Ezt megelőzően 1995. november 22-én a Ferencváros a svájci Grasshoppers együttesével játszott 3-3-as döntetlent.





Ezeket olvastad már?
Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Most kaptuk a lesújtó hírt: szörnyű veszteség érte Szoboszlaiékat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás