RETRO RÁDIÓ

Megszólalt Harry Kane, ezt mondta a csúfos vereség után





A csapatkapitány Harry Kane elfogadhatatlannak nevezte az angol labdarúgó-válogatott második félidei összeomlását a Nemzetek Ligájában a magyaroktól elszenvedett 4-0-s vereség során, ugyanakkor azt kérte a szurkolóktól, hogy bocsássanak meg az együttesnek a keddi fiaskóért.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.06.15.
csalódás

„Hosszú idő óta ez az első nagy vereségünk. Nem kell pánikba esni. Itt az ideje, hogy felemeljük a fejünket” – mondta a Tottenham Hotspur csatára. „Ezt az estét el kell felejteni, és menni tovább előre, felkészülni a világbajnokságra. Sokat tanulunk ebből, de nem szabad elfelejteni, honnan jöttünk. Nem lesz minden meccs tökéletes”.

Harry Kane, az angol válogatott játékosa Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az angolok 1928 márciusa óta, azaz 94 év elteltével kaptak ki ismét négy gólkülönbséggel hazai pályán, így Eb-ezüstérmesként négy fordulót követően két ponttal sereghajtók a csoportban, míg a magyar válogatott héttel vezeti a négyest. Marco Rossi együttese a hátralévő két fordulóban egyetlen ponttal, vagy az angolok pontvesztésével biztosan bennmarad az élvonalat jelentő A divízióban.

A szeptember 23-i folytatásban a magyar csapat a csoportelsőségért játszik a németek vendégeként Lipcsében, majd három nappal később hazai pályán az Európa-bajnok olaszokat fogadja a zárókörben.





Ezeket olvastad már?
Szoboszlait sokkoló hír fogadta, fájó döntést hoztak a Liverpool vezetői

Szoboszlait sokkoló hír fogadta, fájó döntést hoztak a Liverpool vezetői

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Liverpool? MU? Chelsea? Figyelmeztette edzője Marco Rossi kapós felfedezettjét

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Letolja a bugyiját: less be a vadító kebelcsoda szeméremdombjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás