„Ha bele is halok” - mondta az M4 Sportnak a magyar olimpikon, majd csukott szemmel ért célba

Pétervári-Molnár Bendegúz a második helyen ért célba szerdai futamában, így szombaton a 13-18. helyért folytatja a versenyt a férfi egypárevezősöknél a párizsi olimpián.



Megosztás
Szerző: B.
Létrehozva: 2024.07.31.
Olimpia 2024 párizsi olimpia 2024 Pétervári-Molnár Bendegúz

Az ötkarikás játékok egyetlen magyar evezőse a szerdai C/D elődöntő első futamában kapott helyet, melyben a harmadik pályájáról rajtolt indiai és brazil ellenfele közül, mellettük hongkongi, algériai és egyiptomi versenyző volt a futam résztvevője.

A BEE 31 éves sportolója jól kapta el a rajtot, majd a táv feléhez közeledve már második volt, és az utolsó 500 méteren meg is tartotta ezt a pozíciót. Pétervári-Molnár 6:56.92 perces idővel lett második, ezzel eldőlt, hogy szombaton a C döntőben fejezi be a szereplést, ahol legjobb esetben a 13. helyet szerezheti meg a francia fővárosban.

Kedden egy kicsit túlizgultam a pályát, túl nagy nyomást helyeztem magamra és nem tudtam olyan felszabadultan versenyezni, nem is tudtam olyan dinamikusan elindulni. Ma elhatároztam, hogy bármi is történjék, ha bele is halok 300 méter után, de a rajtot mindenféleképpen szeretném jól megcsinálni, utána pedig lesz, ami lesz

 - mondta az M4 Sportnak Pétervári-Molnár, majd azt is elárulta, hogy 1000 és 1500 méter között volt egy viszonylag hosszú holtpontja és kezdett egy kicsit "kicsúszni a kezei közül a verseny", de végig küzdött, a hajrában pedig már nem gondolkodott, és az utolsó 200 méteren csukott szemmel evezett.

Legalább magamnak szerettem volna megmutatni, hogy annál több van bennem, mint ami tegnap kijött, bár akkor is végig nyomtam a pályát, de ott inkább az első 500 méterben maradtak másodpercek.

Az már eldőlt, hogy Pétervári-Molnárnak szombaton bolgár, brazil, amerikai, algériai és paraguayi ellenfeleket kell megelőznie a C döntőben a 13. helyért.

Pétervári-Molnár korábban az előfutamából harmadik helyen jutott negyeddöntőbe, ott azonban nem tudta tartani az iramot a versenyszám legnagyobb esélyeseivel és végül negyedikként ért célba, ezzel lecsúszott az A/B elődöntőről, vagyis a legjobb 12 helyrő

A 31 éves magyar evezős, aki Rio de Janeiróban 14., Tokióban pedig 10. volt, kedden úgy fogalmazott a negyeddöntője után, hogy túl régóta versenyez, túl sok rajta a stressz, ezért egy évet kihagy, hogy felfrissülve kezdhesse majd a felkészülést a Los Angeles-i játékokra.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás