„A műalkotás kis részeinek megfeleltethetősége az eggyel nagyobb léptékű részekéhez, majd azok megfeleltethetősége az egészhez az ókori, középkori és késő középkori (késő gótikus) építészet egyik alapvetése” – írja Sándor László DLA (művészeti doktori fokozat – Doctor of Liberal Arts, DLA – a szerk.) értekezésében.

(Fotó: zeneakademia.hu)

„A természettől adott, jellemzően igen egyszerű alapelemek, építőkockák, hangzó őssejtek Sándor László kompozícióiban is nagyszabású, összetett, vibráló sokféleséget tükröző, hangzó felületekké válnak. És az sem lehet véletlen, hogy Sándor Lászlót milyen gyakran inspirálják természeti jelenségek (legyen szó növényekről, madarakról vagy a változatok sűrűjében rejtőzködő népdalról), illetve a sokfélének mutatkozó teremtett világ modellezhető alapstruktúrái, kódjai. Zeneszerzőként egyszerre vonzódik a fraktálmatematikához és a középkori zenéhez, s különös izgalom keríti hatalmába, amikor felfigyel a XV. századi polifónia és fraktálmatematika rokonságára. Zeneszerzői DLA-koncertje ebből az izgalomból kínál ízelítőt” – olvasható az esemény beharangozójában.