Szeptember 13-án, 17 órakor kezdődik Kornya István: Csikos Sándor – Kulisszák nélkül című könyvének bemutatója az Írók Boltjában.

Fotó: Facebook

A könyvről:
„Egész életemben azt csináltam, amivé fiatalon lettem, és amit csinálni akartam. Színész voltam. Tanítani is ezt tanítom. Rendezőként is színész voltam, de színészként is mindig az egész érdekelt, nem csupán az én kicsi vagy nagy szerepem” – mondja pályájáról Csikos Sándor. Ugyanez a pálya számokban: 55 év a színpadon, közel kétszáz szerep, három évtized tanítás, sok száz tanítvány.

A Kornya István által készített életútinterjúból megismerhetjük azt a világot, amelyben Csikos Sándorból, a karcagi kisgyerekből debreceni diák lett. Megtudjuk, mi volt az ’56-os bűne. Miért vették fel elsőre, de mégis csak másodjára a Színművészeti Főiskolára. Milyenek is voltak az egri, miskolci, győri, nyíregyházi társulatok, és miként változott a debreceni Csokonai Színház azalatt a négy évtized alatt, amelynek több megszakítással, 1993 óta pedig folyamatosan a tagja. Felidéződnek a magyar színház olyan jeles alakjai, mint például Lendvay Ferenc, Ruszt József, Szabó Magda, Lengyel György, Léner Péter, Hubay Miklós, Montágh Imre, Gáti József és a nagy barátok: Kósa Ferenc, Kóti Árpád és Borbély Szilárd.

Bővebben a könyvről, videókkal itt.