A 35 éves Cseh – aki 200 m vegyesen Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt – előfutamában 1:57.51 perccel a második helyen ért célba, és végül a tizedik idővel lépett tovább. Egyéni legjobbja 1:55.18 perc, még a 2009-es római világbajnokságról, idei legjobbja viszont 1:58.04 volt eddig, amivel negyedik lett májusban a budapesti Európa-bajnokságon.

Nem volt rossz, bár a végére kicsit elfáradtam gyorson” – értékelt röviden Cseh, aki a csütörtökön a délelőtti programban sorra kerülő elődöntőről azt mondta: „reggel viszonylag korán kell kelni, de engem ez nem zavar, én amúgy is korán kelek, mert ilyen idős korban az embernek már nem kell annyi alvás”.

A folytatásról Cseh László nevetve annyit mondott, az elődöntőbe kerüléssel „fél nappal kitolódott a karrierem vége”.

Cseh László az elődöntőbe jutott Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kós Hubert 1:58.47-tel elmaradt egyéni legjobbjától, és futamában hetedik, összesítésben pedig huszadik lett. Kós 1:56.99 perccel junior világcsúcstartó, saját rekordját a hazai Eb-n javította meg.