Harcolni kell azért, hogy gyorsabban megtörténjen a tizenharmadik havi nyugdíj visszaállítása és a nyugdíjasok jövőre ne csak a második heti, hanem a harmadik, esetleg a negyedik heti többletet is megkaphassák – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő aláhúzta, azért kell harcolni, mert „hitelből, meg hozomra nem szabad sem bért, sem nyugdíjat emelni, amögött teljesítménynek kell lennie”.

Harcolok azért (…), hogy én úgy tudjak odaállni a következő választásra az emberek elé, hogy amit a Gyurcsány-Bajnai-kormány elvett a nyugdíjasoktól, azt mi az utolsó fillérig odaadtuk” – mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások igazságtalanok lennének azzal a 6 millió emberrel szemben, akik beoltatták magukat, ezért ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor a védettségi igazolványhoz való visszatérést javasolja.

A miniszterelnök szólt arról is, a kormány mindent megtesz azért, hogy gazdasági előnnyel is járjon a családalapítás, és akinek gyereke van, jobban éljen annál, mint akinek nincs.

A Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára

A balkáni népek számára az út az Európai Unióba Közép-Európán keresztül vezet – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor a délkelet-európai, valamint a V4 országok parlamenti elnökeinek konferenciáján hangsúlyozta: a Balkánt nem ütközőzónává kell tenni, hanem integrálni kell az Európai Unióba.

Úgy vélte: a Balkán a következő nagy lehetőség az Európai Unió számára, a Balkán az EU következő nagy gazdasági motorja lehet.

A miniszterelnök azt javasolta, hogy a V4-ek és a balkáni országok az egész európai kontinens legmeghatározóbb gazdasági térségét építsék ki közösen.

Harcolunk a magyar emberekért! // We are fighting for the Hungarian people!

Posted by Orbán Viktor on Thursday, September 23, 2021

Harcolunk a családokért!” – írta újabb bejegyzéséhez Orbán Viktor.